Sport

2013.10.12. 23:32

Elbukott diósgyőri hajrá

Az utolsó két és fél perc 10-2-es részeredménye a hazaiak javára döntötte el a meccset Pöstényben.

Az utolsó két és fél perc 10-2-es részeredménye a hazaiak javára döntötte el a meccset Pöstényben.A női kosárlabda Közép-Európa Liga 4. fordulójában, szombaton este az Aluinvent-DVTK a Piestansky Cajky vendége volt. A szlovákiai összecsapást a pöstényi csapat kezdte jobban (6-0), az első diósgyőri kosárra több mint három percet kellett várni, ekkor Bukovszki keze szólt egy triplát. Aztán Bálint és Tobin is szerzett egy-egy akciókosarat és máris a piros mezes együttes vezetett (6-7). Nem sokkal később 9-10-nél Bukovszki hintett egy duplát, amit hazai időkérés követett, aztán jött két pöstényi büntetőpont, majd ismét Bálint és Tobin talált a gyűrűbe (11-16). Ezután viszont, a negyed utolsó negyedében ismét hullámvölgybe került a DVTK, a védőmunka nem volt tökéletes, ezt jól használta ki a hazai gárda, így a játékrész végére fordítani tudtak (19-17).

A második tíz perc elején Fabianova triplát láthatott a publikum, és azt, hogy a Diósgyőr megint beragadt, így a 14. percre a hazaiak 5 pontos fórt grundoltak össze (26-21). De a vendégek gyorsan fordítottak, mert remek védőmunkájuk mellett gólokkal fejezték be támadásaikat (26-27). 28-28 után Raven 1 büntetőt értékesített, majd ugyan ő a negyed utolsó percében egy szép tempódobással növelte csapata előnyét (28-31).

Fordulás után

A térfélcserét követően Fabianova egyenlített egy triplával, és ekkor a hazaiak domborítottak, akik közül elsősorban Bartonova tűnt ki eredményességével. A diósgyőriek ekkoriban meglehetősen halványak voltak, támadásban szinte semmi sem sikerült nekik, így a 26. percben 40-33 állt az eredményjelzőn. Majd amikor Raven bedobott két büntetőt, mintha kicserélték volna a DVTK-t, agresszív védőmunkájuknak és a sok futásnak köszönhetően két perc alatt faképnél hagyták a pöstényieket és ismét visszaszerezték az előny, Tobin duplájával (40-41). Jött is a hazai időkérés, a játékrész pedig döntetlen állásnál ért véget (44-44).

A záró negyed Tobin kosarával indult, majd a hazaiak pontjai után Szabó P. hármasa az egált jelentette (49-49), és a következő pöstényi kosárra is ő válaszolt. Aztán Raven duplája következett, majd Tobin két kihagyott büntetője után Bukovszki hasonló helyzetben nem hibázott (51-55). Két és fél perc volt hátra, amikor Krc-Turbova belelendült, előbb egy faultos kosarat szerzett, majd amikor a játékvezetők támadás közben elvették a labdát a DVTK-tól, hamarjában egyenlített a Pöstény, Krc-Turbova pedig újabb találatot vitt be. Mivel a hullámlovas diósgyőriek ebben a szakaszban éppen lent voltak, és nem akadt senki, aki lökött volna egyet a csapaton, a végjátékot és ezzel együtt a meccset is elbukták.


JEGYZŐKÖNYV

Piestansky Cajky – Aluinvent-DVTK

61-57 (19-17, 9-14, 16-13, 17-13)

Pöstény, 200 néző. V.: Gabora, Bartos, Kurpas.


Piestansky Cajky: BARTONOVA (9/3), Bartanusova (4), Fabianova (12/6), Zentkova (4), KRC-TURBOVA (15). Csere: Dudasova (-), Stehlikova (12/6), Pilatova (2), Palenikova (3). Vezetőedző: Martin Pospisil.

Aluinvent-DVTK: Bukovszki (7/3), Raven (10), Bálint (6), Jansone (2), TOBIN (18). Csere: Sverrisdóttir (6/3), SZABÓ P. (5/3), Czank (3), Vincze (-), Dubei (-). Vezetőedző: Peresztegi Nagy Ákos.


Kipontozódott: Zentkova a 37. percben.


Martin Pospisil: – Nagyon fegyelmezetten játszottunk, majdnem végig. A második negyedben volt egy kis gond a koncentrációval, de ekkor a cserék tüzet hoztak a pályára, és ez a lelkesedés átragadt a többiekre is.

Peresztegi Nagy Ákos: – Mind a támadásban, mind a védekezésben elkövetett fegyelmezetlenségek, és figyelmetlenség vezettek a vereségünkhöz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!