Sport

2013.09.08. 19:49

39. Kassa Rali - Turán győzött, de Kazár is mosolyoghat

A 39. Kassa Ralin a magyar és a szlovák mezőny közösen versenyzett az elmúlt hétvégén.

A 39. Kassa Ralin a magyar és a szlovák mezőny közösen versenyzett az elmúlt hétvégén.Turán Frigyes és Zsíros Gábor ebben az esztendőben először nyert magyar bajnoki futamot. A 39. Kassa Ralin a kilenc lebonyolított gyorsasági szakaszból hétszer a leggyorsabbnak bizonyult a Ford Focus WRC-vel induló kettős, akik végül 34 másodperces előnnyel zárták a viadalt. A címvédő Kazár Miklós ezúttal ezüstérmes lett. A miskolci pilóta még szombaton az utolsó szakaszon megforgott, innentől kezdve pedig nem üldözték fölöslegesen Turánékat.

Kockázatmentesen

- Nem versenyt akartunk nyerni, hanem bajnokságot szeretnénk - tette hozzá a kassai célban Kazár Miklós. - Ehhez pedig nagyon értékes 19 pontot szereztünk. Az első versenynapon Maticsék balesete miatt kellett várakozni, ezért a gumik teljesen lehűltek. Kétszer is megforogtunk, és a Xsara WRC-t még újra is kellett indítani. Vasárnap reggel alig öt másodperc volt a hátrányunk, de nekünk arra kellett figyelni, hogy Herczigéket magunk mögött tartsuk. Ez sikerült, növeltük az előnyünket, ezért elégedetten zárhatjuk ezt a nagyszerű versenyt. Kicsit tartottam a második napi gyorsoktól, de szerencsére hiba nélkül lehoztunk mindent. Kockáztatni fölösleges lett volna, Herczigéket pedig tartani tudtuk, és ez volt a legfontosabb. Van még két verseny, semmi nem dőlt el, de az előnyösebb helyzetben várhatjuk a folytatást.

Feltörekvő párosok

Harmadikként Herczig Norbert ért célba, akinek nem volt esélye fölvenni a versenyt a WRC-kel. Bútor Rórbert az S2000-es Peugeot behozta a negyedik helyre, utánuk pedig két feltörekvő páros zárt. Az ötödik Kovács Antal, Istovits Gergő, és a hatodik Lencse Zoltán, Hofbauer Tamás egység egyaránt élete legnagyobb sikerét érte el Kassán. Az Országos Rali Bajnokság szeptember utolsó hétvégéjén Budapesten folytatódik.

ÉM-ME


A 39. Kassa Rally (ORB) végeredménye

1. Turán Frigyes, Zsíros Gábor (Ford Focus WRC) 1:18:16,4

2. Kazár Miklós, Szőke Tamás (Citroen Xsara WRC) +34,0

3. Herczig Norbert, Bacigal Igor (Skoda Fabia S2000) +1:34,1

4. Bútor Róbert, Tagai Tamás (Peugeot 207 S2000) +3:27,6

5. Kovács Antal, Istovits Gergő (Mitsubishi Lancer EVO IX) +4:48,7

6. Lencse Zoltán, Hofbauer Tamás (Mitsubishi Lancer EVO IX R4 ) +4.50,4

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!