Sport

2013.08.18. 14:14

DVTK vs. KTE - Ex-újpesti gólszerzők

A labdarúgó NB I 4. fordulójában szombaton délután a Kecskeméti TE-PM csapatát fogadta a DVTK.

A labdarúgó NB I 4. fordulójában szombaton délután a Kecskeméti TE-PM csapatát fogadta a DVTK.A hét elején szabadlistára tett Rudolfot és Seydit nélkülöző DVTK amúgy sem bő kerete alaposan beszűkült, és a hazaiak összeállítása tulajdonképpen adta magát, meglepetést legfeljebb az okozott, hogy nem Gohér lett a baloldali középpályás, hanem Takács P., illetve a kispadon ülők tekintetében az, hogy a négy hónappal ezelőtt szárkapocs-csont törést szenvedett Gosztonyi a keretben kapott helyet. Ezen túlmenően, a csapatot illetően még annyi, hogy a KTE ellen Tisza Tibor viselte a csapatkapitányi karszalagot, aki eddig a helyettese volt az idei bajnokik eddigi csékájának, Kádár Tamásnak (mint ismert: utóbbival kapcsolatban a meccs előtti héten felmerült, hogy esetleg ő is szabadlistára kerül, ám ezt a klub végül közleményben cáfolta).

A fentiek mellett, – az elmúlt időszak történései miatt (az ultrák regisztráció miatti tiltakozásából eredő távolmaradása, drasztikus jegyáremelés, a Debrecen elleni négygólos vereség) – ha igazi meglepetésként nem is hatott, de azért furcsa volt, hogy csak ennyien váltottak jegyet, mert ilyen kevesen legutóbb akkor voltak, amikor három éve a második vonalban szerepelt a Diósgyőr (hol van már a korábban, a feljutás idején meghirdetett ,,minden meccsen telt ház" program...). Furcsa volt látni azt is, hogy a korábban az ultrák törzshelyének számító, és rendre megtelt szektor ezúttal rendkívül foghíjas volt, hogy a felső sorokban ülve napfürdőző, békésen makukázó drukkerek szemlélték a pálya történéseit, az eléjük, a kerítésre kirakott, ,,A listázás nem pálya" feliratú drapéria mögött.

A mérkőzést bátrabban, aktívan kezdte a hazai csapat, bár látszott, hogy nem lesz könnyű dolguk, hiszen a KTE öt védővel állt fel, akik előtt még további védelmi vonal húzódott. Igaz, a vendégek játéka elég visszafogott volt, mintha eleve lemondtak volna arról, hogy gólt szerezzenek. A DVTK viszont nem, és egy jó egyéni megoldás révén előnyhöz is jutottak a piros mezesek, a hátrányba került kecskemétiek viszont annyira kábán játszottak, és nem tudták összerakni a támadásaikat, hogy úgy tűnt, mintha elégedettek lennének az eredménnyel. A hazaik fölénye viszont kimerült néhány helyzetben, újabb gólt szerezniük nem sikerült, mert a kreativitás, illetve az első gólhoz hasonló jó teljesítmény nem nagyon akadt.



Fordulás után

A térfélcserét követően úgy tűnt, hogy Bekő edző az öltözőben felébreszthette játékosait, és tudomásukra hozta, hogy gólhátrányban futballoznak, mert már támadásvezetésre is tellett a KTE-től a második félidő elején. Erre Barczi villanásai érkeztek válaszként, aztán egy órányi játék után ellaposodott a meccs. Lehet, hogy a melegtől, amire rá sem hederített a játékvezető, aki valószínűleg nem lehetett szomjas, mert sem az első, sem a második félidőben nem iktatott be frissítő, ivószünetet. A Kecskemét játéka szinte alig hordozott veszélyt, de ugye egyszer a kapanyél is elsülhet, és ez végül így is történt. Ehhez az kellett, hogy a vendégek olyat csináljanak, ami szinte egyszer sem sikerült nekik ezen a napon, négyszer egymás után egymáshoz passzoltak, és lehet, hogy ez a ,,csúcsteljesítmény" megzavarta az akciónál a labdát hajkurászó hazaiakat, mert megfeledkeztek a KTE leggólveszélyesebb játékosáról, aki nagy magányában a megkapott labdát egyenlítő találatként helyzete el a kapuban. Ezzel újra fel volt adva a lecke a DVTK-nak, de a huszáros hajrá megfelelő lészám hiányában elmaradt, mert egy értelmetlen fault miatt 10 főre fogyatkozott a Diósgyőr. Ezt követően néhány percen át hitt abban a lila-fehér gárda, hogy a győzelmet is megszerezheti, vezettek néhány akciót, majd úgy játszottak, mint akik rájöttek arra, hogy az 1 pont is sokat ér egy olyan meccsen, amelyiken szinte nem is futballoztak, így maradt a döntetlen, mert a Diósgyőr játékosaiban nem volt annyi, hogy még egy gólt bepasszírozzanak.



A döntetlen azt jelenti, hogy az idei évadban még nyeretlen a DVTK. Ehhez hasonló rossz kezdése akkor volt az élvonalban a piros-fehéreknek, amikor a 2009/10-es idényben négy forduló után 1 győzelemmel álltak (abban az évadban kiesett a csapat), ettől rosszabb pedig a 2007/08-as bajnokságban, amikor ennyi idő alatt csak 1 pontot gyűjtöttek (akkor a 13. helyen végzett a csapat).


JEGYZŐKÖNYV

Diósgyőri VTK – Kecskeméti TE-Phoenix Mecano 1-1 (1-0)

Diósgyőr, 3000 néző. V.: Andó-Szabó (Viszokai, Lémon, Oláh, Berke).

Diósgyőri VTK: Rajic (5) – Vadász (5), Alves (6-2=4), Kádár (5), Husic (6) – Kostic (5), Elek Á. (6) – Nikházi (4), Barczi (6), Takács P. (5) – Tisza (5). Vezetőedző: Sivic Tomislav.

Kecskeméti TE-Phoenix Mecano: Antal (5) – Mogyorósi (5), Gyagya (5), Karan (5), Varga R. (6), Forró (6) – Vukasovic (5) – Savic (6), Rajczi (5), Bulajic (4) – Oussou (4). Vezetőedző: Bekő Balázs.

Csere: Oussou helyett Leo (5) a 46., Bulajic helyett Nagy P. (5) az 58., Husic helyett Gohér (6) a 61., Elek Á. helyett Gosztonyi (-) a 66., Savic helyett Csillag (-) a 75., Nikházi helyett Csirszki (-) a 79. percben.

Sárga lap: Alves a 26., Varga R. a 36., Rajczi a 36., Takács P. a 65. percben.

Kiállítva: Alves a 79. percben.

Gólszerző: Barczi (1-0) a 15., Rajczi (1-1) a 74. percben.


Sivic Tomislav: – Tudtuk, hogy milyen mérkőzés vár ránk, ugye sok minden történt a héten, de jól nyitottuk a mecset, rúgtunk egy gólt. Amit a Kecskemét játszott, ezt a focit én nem tudom focinak nevezni, de eredményes volt. Egyszer átmentek a félpályán és 1-1. Nehéz volt feltörni a bunkert, öt védővel játszó ellenfelünket, és nem voltak nagy variációs lehetőségeink. Kaptunk egy szerencsétlen gólt, ugyanolyan problémáink vannak, amelyek megvoltak a meccs előtt. Volt egy pár rossz teljesítmény a mai napon, és rosszul is cseréltem, de akik lejöttek azokat azért cseréltem le, mert ők maguk kérték, és ugye nem nagyon van kit betenni helyettük.

Bekő Balázs: – Két picit ellentétes félidőt lehetett látni. Úgy gondolom, hogy az én csapatom miatt volt ez ilyen. Arra készültünk, hogy a középső harmadban lezárjuk a területet, és a labdaszerzésből jövünk előre és vezetünk kontrákat. A labdaszerzésig ez meg is volt, utána viszont bátortalan megoldásokat választottunk. A második félidőben viszont feljöttünk, szerkezetet is váltottunk, és veszélyesebben is játszottunk, ennek eredménye volt a gól. A kiállítás után úgy éreztem, hogy még több kijöhet ebből a meccsből, de nem vagyok elégedetlen, mert a múlt heti, Mezőkövesd ellen 2-6 után fel tudtunk állni, és megérdemelten vittünk el egy pontot.




Percek, események

15. perc: Husic indult meg egy felpasszal, ami Barczinak csínybe ment, ám a csatár harcosan megszerezte a labdát a védőjével szemben, aztán elindult a kapu felé. Aztán két kecskemétit kikerülve, 18 méterről, kissé balról, először a rövid oldalra induló Antal kapus mellett a kapu bal alsó sarkát célozta meg, a jól helyezett labda pedig a kapufa tövéről pattant a gólvonal mögé, 1-0.


74. perc: Ügyesen adogatott körbe a hazai térfél közepén a kecskeméti együttes, amelynek a végén Forró jól vette észre, hogy a diósgyőri védők megfeledkeztek Rajcziról, így a csatárhoz továbbított, ő pedig 14 méterről laposan a kapu jobb oldalába lőtt, 1-1.


79. perc: Alves vágta fel a felezővonalnál Varga R.-t, sárga lapot érően és mivel a hazai védőnek már volt egy ilyen színű figyelmeztetése, a piros lap is előkerült a játékvezető zsebéből, 10 főre fogyatkozott a DVTK.



Ez is a meccsen

Tavaly augusztusban mutatták be, hozták forgalomba a DVTK-vizet a klub marketingesei, de ez a termék úgy tűnik mára kifutott, ugyanis a VIP-ben és a sajtóhelyen nem ezt, hanem egy DVTK felirat nélküli, másik márka termékét kínálták fogyasztásra.


Rossz színű felsőt választott Sivic Tomislav a meccsre, ugyanis ő is fehérben volt, mint a kecskeméti mezőnyjátékosok. Így amikor először ment ki a kispad mellől a pálya szélére, a tartalék játékvezető megkérte, hogy vegyen fel megkülönböztető színű felsőt, így húzta rá a felsőruházatára a cserék által bemelegítéskor használt sárga színű trikót. A második félidőben már nem ebben pompázott az edző, de ez ekkor már belefért a tartalék játékvezetőnél. A kecskeméti edző viszont jól választott pólót, a kék alapú, csíkos felsőjére nem kellett megkülönböztetőt felvennie.


Kapcsolódó cikkek:

Május óta nem tud hazai pályán sem győzni a DVTK. Zsinórban harmadszor ikszeltek a piros-fehérek bajnokin a Diósgyőri Stadionban. Ön szerint ki volt a DVTK legjobbja a KTE ellen?

Miskolc - A labdarúgó OTP Bank Liga NB I. 4. fordulójában a Diósgyőri VTK gárdája a KTE-Phoenix Mecano csapatát fogadta szombaton 16:30-tól. Az összecsapásról élőben tudósítottunk a Borsod Online-on.

Az ETO Park biztonsági kamerái felvételének elemzése segítségével sikerült azonosítani azt a személyt, aki a Győri ETO - DVTK mérkőzés után inzultálta az egyik diósgyőri játékost. Az azonosítást követően 6 hónap időtartamra kizárták őt a Diósgyőri Stadionból.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!