2013.07.24. 18:23
Hétből hét (!) TVK-s váltó az ob-dobogón
Az egykori (1996-os) Európa-bajnoki helyszín, Kaposvár adott otthont július harmadik hétvégéjén Magyarország idei Triatlon Váltó Országos Bajnokságának.
Az egykori (1996-os) Európa-bajnoki helyszín, Kaposvár adott otthont július harmadik hétvégéjén Magyarország idei Triatlon Váltó Országos Bajnokságának.A TVK-Mali Triatlon Klub mind a hét egységének tagjai felállhattak a dobogó valamelyik fokára.
- Az Utánpótlás I. kategóriájú leány csapat esélyesként indult a tavaly óta alaposan átalakult mezőnyben, s bár mindhárom tag 100%-ot nyújtott, szoros versenyben a 2. helyet szereztük meg – tájékoztatott Lehmann Tibor, a TVK-Mali Triatlon Klub elnöke, egyben vezetőedzője. - A fiúknál a „legnagyobb kicsiket” képviselő váltónk papírforma 3. helyet szerzett a nagyra nőtt serdülőket felvonultató versengésben. A felnőtt férfi elit és az Utánpótlás II.(junior+ifjúsági kcs.) fiú kategória együtt versenyzett, ami csapatmunkára adott lehetőséget. Az első embereknél erős úszás után kerékpáron, a bajai Mogyi SE mellett két TVK-s egység tudott elválni az üldözőktől, majd jentős előnyre szert tenni az első váltásig. Itt a TVK-Mali TK elit és utánpótlás sora váltott első és második helyen, majd a második emberek tovább növelték a megszerzett előnyt az Uniqa Team Újbuda SE előtt. Az elitek harmadik embere biztosan hozta a tiszaújvárosi győzelmet, míg utánpótlás csapatunk visszacsúszott a harmadik helyre. A nap záró-futamában együtt indultak a női kategóriák, illetve a férfi szenior korosztály képviselői. A nők abszolút mezőnyében meggyőző rajt-cél győzelmet aratott a TVK-Mali TK váltója, méghozzá úgy, hogy mindhárom sportolónk a legjobb időt teljesítette saját résztávján. Az amatőr nők között harcos versenyzéssel a második, a szenior férfiak mezőnyében pedig harmadik helyezést értek el a mieink. Összességében elmondhatom, hogy a klubon belüli, nemek közötti „külön versenyben” ezúttal a gyengébbik nem bizonyult erősebbnek.
Eredmények