Sport

2013.07.05. 18:41

Csaknem teljes a Miskolc kerete

A Miskolci Jegesmedvék vezetése pénteken délután sajtótájékoztató keretében mutatta be a szakmai stáb új tagjait, és a MOL Liga csapat játékoskeretét.

A Miskolci Jegesmedvék vezetése pénteken délután sajtótájékoztató keretében mutatta be a szakmai stáb új tagjait, és a MOL Liga csapat játékoskeretét.A sajtótájékoztatón először Egri István, a Jegesmedvék elnöke szólt arról, hogy immár egységes szerkezetben működik a miskolci jégkorong, a legkisebbektől a felnőttcsapatig. Ebben a rendszerben immár több, mint 200 regisztrált játékos van, így az utánpótlásban a mennyiség mellett immár a minőség is megjelenik. Jövő tavaszra elkészül a kettes számú jégpálya lefedése, ami ismét egy nagy lépés lesz előre a miskolci hoki számára. A Miskolci Jegesmedvék a városban működő látványsport csapatok közül a legeredményesebb, amit már a közönség is értékel, hiszen a mai napig már több, mint 400 bérletes jelezte, hogy jövőre is kéri ugyanarra a helyre a szezonjegyét. Az ősszel lesz 35 éves a miskolci hokisport, és ezt a jubileumot szeretné a klub valamilyen valóban szép bajnoki eredménnyel ünnepelni.

Mayer Péter, a Miskolci Jegesmedvék utánpótlás szakmai igazgatója az Erste Bank Junior Ligáról beszélt. Ebben a bajnokságban szerepelni olyan lehetőség, amely hosszú évekre meghatározhatja a miskolci jégkorong jövőjét. A Jegesmedvék nem titkoltan regionális központtá szeretnének válni, ahol hokiakadémián tanulhatnak és sportolhatnak a régió legtehetségesebb játékosai. Az idén már kanadai edző vezeti a csapatot Jim Fuyarchuk személyében, aki egy rendkívül tapasztalt, korábban minden korosztállyal dolgozó edző. Az idén megoldódik egy régi gond a Jegesmedvéknél, ugyanis főállású kapusedző szerződött Miskolcra. A 30 éves Jukka Kontsas Finnországból érkezik, és a felnőttek mellett az utánpótlás valamennyi korosztályánál segíti majd a kapusok fejlődését. Az utánpótlással dolgozik ebben a szezonban is Bíró Ignác, Bíró Dénes, Kiss Zoltán, Láda Péter, Urbán Péter, és a Debrecenből érkező Nagy Zoltán.

Ezt követően Egri Gergely, a Jegesmedvék operatív igazgatója mutatta be a MOL Liga csapat idei keretét, amely két újabb kanadai játékossal bővült. A Macik a hátvédsorba szerződtették Curtis deBruyn-t. A 24 éves védő az elmúlt négy évet a University of Alabama kanadai egyetemi csapatában töltötte. A csapatkapitányi tisztséget is viselő játékos támadásban és védekezésben egyaránt kitűnő teljesítményt nyújt, valamint jól irányítja a játékot a kék vonalról az emberelőnyös játékszituációban. Az előző szezon rájátszásában bemutatkozhatott a CHL-ben és a SPHL-ben is.

A másik tengerentúli játékos Jordan Knox. A 26 éves csatár ugyancsak hűséges típus, hiszen 2008 óta játszik jelenlegi, egyetemi csapatában (University of Prince Edward Island), ahol keményen hozza a pont/meccses átlagát. Jordan korcsolyázó tudását emelték ki korábbi edzői és a támadó harmadbeli agresszív, egyszerű játékát. A szakemberek szerint Knox a kanadai egyetemi liga 3 legjobb csatárának egyike. Egy korábbi edzője szerint például: Jordan Knox igazi versenyzőtípus, remek góllövő, kitűnően korcsolyázik, és ha kinézett téged, hogy leütközzön, nagyon vigyázz!

A korábban szerződtetett Matt Boyle-ról azt tartják a tengerentúli szakmabeliek, hogy egy nagyon stabil „kétirányú” (azaz jól védekező és támadó) védő. Az a típusú játékos, aki kiélezett szituációban – a meccs utolsó percében például – egy-két gólos differenciájú eredménynél képes megoldani nehéz helyzeteket. Kemény, de szabályos fizikai hokit játszó védő. Egyik korábbi ellenfele úgy jellemezte őt, hogy "a játékosaim utáltak ellene játszani, mert nem túl kedves fickó a jégen; de ha tehetném, azonnal leigazolnám”. Boyle húzóembere lehet a Maciknak ebben a szezonban, aki a jégen és az öltözőben egyaránt követendő példával jár a társai előtt.

Egri Gergely elmondta, hogy szakmailag nagyon sikeres volt a tavalyi szezon, hiszen összesen hat játékost adtak a Macik a felnőtt és junior válogatottnak. Ennek volt negatív hatása is, hiszen a négy felnőtt válogatott játékost – a vb-n nyújtott teljesítményük alapján – el is vitték tehetősebb csapatok. Augusztusban három próbajátékos is érkezik, hogy a felkészülés során lássa őket Travis Young, és teljesítményük alapján döntsön a sorsukról. A Macik egy idegenlégiós helyet még fenntartanak, ennek betöltéséről a felkészülés második felében dönt majd a vezetőedző a klubvezetéssel közösen. Már ezen a sajtótájékoztatón szerették volna bejelenteni egy kitűnő játékos leigazolását is, akivel szóban már mindenben megegyeztek, de az aláírt szerződés még nem érkezett vissza tőle.


A Miskolci Jegesmedvék kerete

  • Kapusok: Duschek Dávid, Gyenes Dávid
  • Hátvédek: Hegyi Ádám, Láda Balázs, Matt Boyle, Curtis deBruyn, Orosz Szilveszter, Budai Roland, Vojtkó Mátyás, Üveges Gábor
  • Csatárok: Szilágyi Levente, Vladimir Dubek, Juraj Faith, Jordan Knox, Rafaj Attila, Ritó László, Miskolczi Márk, Tóth Adrián, Popovics Patrik, Hajós Roland, Fliszár Zalán, Godó Dániel, Szeszák Martin

  • A sajtótájékoztatón Skype-on jelentkezett be Travis Young, a felnőtt-, és Jim Fuyarchuk, az EBEL U18-as csapat vezetőedzője. Travis Young elmondta, hogy alaposan körbekérdezősködött a megkeresés után, és végül nagy örömmel mondott igent a Jegesmedvéknek. Immár 6 évet dolgozott a kanadai egyetemi ligában másodedzőként, és ez jó alkalom volt, hogy egy szinttel feljebb lépjen. Játékosként támadó hátvéd volt, amit nagyon szeretett, és csapatával is támadó felfogású játékot szeretne megvalósítani. Az idegenlégiósok szerződtetése már vele egyeztetve történt,és meggyőződése, hogy ezek a játékosok komoly erősítést jelentenek a Miskolcnak. A MOL Ligáról pozitív információkat kapott, miszerint egy nagyon jó bajnokság, magas szinten jegyzett játékosokkal.

    Jim Fuyarchuk azt emelte ki, hogy a csapat eredményessége mellett nagyon fontos a játékosok egyéni fejlődése, amire nagy hangsúlyt fog helyezni. Nem elsősorban eredményben gondolkodik, hanem azt szeretné elérni, hogy a Miskolc U-18-as csapata kemény dió legyen az EBEL többi csapatának. Ez a program pár éven belül Miskolcot a magyar hoki egyik fellegvárává teheti, és ezért nagyon sokat fognak dolgozni.

    Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!