Sport

2013.07.23. 12:26

Az NB I tulajdonosi köre egységesen leszavazta a pirotechnikát

A Szurkolói Iroda hat témakörben fordult a Magyar Labdarúgó Szövetség vezetéséhez, amelyek a szurkolói csoportokat, sőt a szurkolókat aránytalanul hátrányosan érintik.

A Szurkolói Iroda hat témakörben fordult a Magyar Labdarúgó Szövetség vezetéséhez, amelyek a szurkolói csoportokat, sőt a szurkolókat aránytalanul hátrányosan érintik.

1. Sportszerű szurkolás kérdése

Egy sportrendezvényen két ellentétes érdek csap össze a küzdőtéren, legyen az labdarúgó mérkőzés, vagy MMA küzdelem. Így a sportrendezvény közönsége megosztott, s mindenki a „sajátja" győzelmét szeretné.

Amikor a lelátón elhangzik egy-egy trágár kifejezés, annak célja, szándéka nem gyűlöletkeltés, csupán az ellenfél, illetve az ellenfél szurkolótáborának zrikálása.

Ráadásul szenvedélyes szurkolást kérni, miközben tudjuk, hogy a szenvedély az érzelmek összességének kifejezése, – ellentmondásos. Egy szenvedélyes edző sem tud 90 percen keresztül nyugodtan ülve nézelődni, hanem igenis folyamatosan érzelmeket is generál. S ez igaz a játékosokra is. S egy helytelen játékvezetői döntés pedig vihart tud kavarni. S a játéktéren történtek tükröződnek vissza a lelátóról.

A szurkolótáborok igen szenvedélyesek, s ezt kiölni belőlük nem lehet, de nem is szabad, mert ha ez megtörténik, vége a varázsnak, marad a rideg valóság, a hangulattalan, szürke, közepes színvonalú mérkőzések.

Azt elfogadjuk, hogy a FIFA által megfogalmazott diszkrimináció ne jelenjen meg a lelátókon.

A jelenlegi büntetési szempontokon kérjük a fenti indokok alapján változtasson az MLSZ. A trágárság nem szép, de nem ütközik semmilyen törvénybe, jogszabályba, s nem gyűlöletkeltő. A világon sehol nincsenek ilyen típusú büntetések, mint nálunk.

Az MLSZ válasza:

Az MLSZ célja, hogy a lehetőségek szerint csökkenjen a lelátón a trágárság, és semmilyen körülmények között nem fordulhat elő diszkriminatív, rasszista megnyilvánulás. Az MLSZ stratégiai céljai, ideértve a nézőszám és azon belül a női és gyermeknézők számának növekedését, megköveteli, hogy a mérkőzések látogatásához kulturált feltételek teremtődjenek.

Az MLSZ elfogadja, hogy a trágárságot egyik napról a másikra megszüntetni nem lehet, elfogadja, hogy a megelőzést kell előtérbe helyezni, pl. kampányokkal, szellemes, de nem sértő szlogenekkel stb. A büntetések kiszabásánál minden esetben figyelembe veszi, hogy nem minden negatív megnyilvánulás büntetendő, de azokat a súlyosan sportszerűtlen rigmusokat, amelyeket száműzni szeretne a pályákról, ismétlődő vagy sorozatos előfordulás esetén egyre szigorúbban bünteti. Az új Fegyelmi Szabályzat szerint ez utóbbi komoly pénzbüntetéssel jár, ugyanakkor az MLSZ-nek nem célja a gyakori tényleges pályabezárás, vagy, hogy egyáltalán sor kerüljön zárt kapus büntetésre. A pályabezárást el akarja kerülni az MLSZ, ezért inkább a megelőző intézkedésekre helyezi a hangsúlyt és a kiszabható büntetési tételeket szigorítja. A szektor- vagy pályabezárás olyan végső, nem kívánt szankció, amelyet akkor lehet kiszabni, ha sem a klub, sem annak szurkolói részéről nem mutatkozik együttműködés a gyűlöletmentes stadioni légkör megteremtése ügyében.

Fontos megemlíteni, hogy az MLSZ-nek a sportrendezvényekre látogató minden szurkoló véleményét meg kell hallgatnia, figyelembe kell vennie, mert a labdarúgás nem a klubok és szabályozó szervek, hanem a nézők miatt a világ legnépszerűbb játéka. Az, ami a közönség egy része számára elfogadható, az mások részéről heves indulatokat vált/válthat ki. A bajnoki fordulókban tapasztalt negatív szurkolói jelenség miatt az MLSZ folyamatosan több megkeresést kap, amely azt kezdeményezi, hogy a sértő megnyilvánulásokkal szemben hatékonyabban lépjen fel.


2. A Fair Play szellemének betartása abban, hogy a szurkolók egyenlő módon, egyenlő eséllyel lépjenek be valamennyi magyar stadionba

A stadionbiztonsági projekt:

Az új beléptető kapurendszer teljes kiépítéséig, azaz, ameddig valamennyi stadionban nincs kiépítve, addig ne legyen kötelező a névre szóló jegyértékesítés, sem a fokozott, sem a kiemelt biztonsági kockázatú mérkőzéseknél. Miután az idevonatkozó törvényeket nem lehet mindenhol betartatni, ezért kötelező jellegét sem elfogadható előírni.

Az MLSZ válasza:

Az idevonatkozó törvény KÖTELEZŐ jelleggel előírja a vonatkozó feladatokat (csatolva). Többek között, hogy a kiemelt kockázatú mérkőzéseken kötelező a névre szóló jegy, bérlet és beléptető rendszer használata. Az MLSZ megtesz mindent azért, hogy a meglévők mellett valamennyi NB I-es sportlétesítmény 2013. december 31-ig feleljen meg a jogszabályoknak. Az MLSZ a rendszer kiépítése és alkalmazása során megköveteli azt, hogy a jogszabályok – különösen az adatvédelemmel kapcsolatos rendelkezések maradéktalanul teljesüljenek. Az adatvédelmi kérdések megnyugtató rendezése érdekében az MLSZ az adatvédelmi hatósággal auditáltatta a rendszert. A bevezetés időszakában az MLSZ a klubokkal egyeztetve törekszik a legegyszerűbb adatkezelési módszerek alkalmazására.


3. A 2011. évi CIV. törvény szerint a biztonsági szolgálatok működése

A biztonsági személyek azonosíthatósága, minden stadionban, minden egyes biztonsági őrnél legyen megoldott, hiszen a törvény alapján ezen személyek jogosultak a személyi azonosításra alkalmas okmányát elkérni a szurkolóknak, összevetni a jegyen szereplő névvel az adatokat.

Kérjük, hogy abban az időintervallumban, amíg valamennyi stadionnál kiépül az új beléptető rendszer, addig történjen meg valamennyi biztonsági szolgálatnál –a törvénynek megfelelő- kiképzés és külső megjelenés biztosítása, és majd ezután rendelkezzenek a törvény által rájuk ruházott jogosítványokkal.

Az MLSZ válasza:

A stadionbiztonsági rendszerek fejlesztése nem csak a jogsértő szurkolók azonosítását, hanem a jogszerűtlen és szakszerűtlen rendezői intézkedések dokumentálását is támogatja. A nézőtereket és beléptetési pontokat folyamatosan pásztázó kamerarendszer a biztonsági szolgálatok jogszabályoknak megfelelő igénybevételét is elősegíti.

Az MLSZ a Biztonsági Szabályzat módosítása során egységes megjelenést követelt meg a vagyonvédelmi vállalkozásoktól. A szabályozás maximálisan figyelembe veszi a jogszabályi előírásokat és biztosítja a vagyonőrök egyértelmű azonosítását. A szurkolók – a megnövelt méretű azonosítószámoknak köszönhetően – egyszerűen azonosíthatják a velük szemben intézkedő rendezőket. Akik az azonosító ruházat viselése nélkül látnak el vagyonvédelmi feladatokat, jogszabályt sértenek. Az MLSZ a rendőrséggel karöltve mindent megtesz azért, hogy a jogosulatlan vagyonőri tevékenység visszaszoruljon. Ennek keretében fokozott lesz a biztonsági szolgálatok ellenőrzése, szigorodik a szabályzattól eltérő alkalmazás esetére kiszabható büntetés.

A rendezők számára kötelező képzési tananyag és a képzés rendszer jelenleg átdolgozás alatt van, a vizsgarendszer várhatóan teljesen megújul.


4. Szurkolók és a rendőrség kapcsolata

Kérjük, hogy az MLSZ vezetése segítse egy olyan rendszer felállítását, amelyben minden mérkőzésnél van rendőrségi kapcsolattartó, aki részben koordinálni tudja a kivezényelt –olykor több alakulat- rendőri egységek munkáját, másrészt folyamatosan kapcsolatot tart mind a helyi, mind a vendégszurkolók vezetőivel. (Ugyanis számtalan probléma a megjelölt felek közötti teljes kommunikáció-hiány miatt alakul ki.)

Az MLSZ válasza:

Ezt a felvetést támogatja az MLSZ vezetése és kezdeményezi ennek megvalósítását. A jogszabályok értelmében a rendőrség egy fő képviselője minden mérkőzésen részt vehet. Feladata pont a koordinációban rejlik. A szurkolói magatartást ismerő rendőrök intenzívebb igénybevétele érdekében folyamatosan tárgyalunk a rendőrséggel. A közeljövőben közös képzésre is sort kerítünk. Az MLSZ nem támogatja azt, hogy nagy létszámban, testpáncélba öltöztetett rendőrök biztosítsák a mérkőzéseket. Abban hiszünk, hogy a biztosítás egy szolgáltatás és a megfelelő munkavégzés során az arányok a mérkőzés előkészítésére kell a hangsúlyokat helyezni.

Továbbá az MLSZ szeretné, ha valamennyi NB I-es klubnál kialakulna a klubvezetés és a szervezett szurkolói csoportokkal valamint a Szurkolói Irodával való kommunikáció, valós és eredményes együttműködés.


5. Pirotechnikai eszközök használata

A pirotechnikai eszközök legális felhasználásával kapcsolatban a Szurkolói Iroda többször is kidolgozott javaslatot. Ezen javaslatok a biztonságot, és a valódi látványt és hangulatot egyaránt szem előtt tartották. Az MLSZ Biztonsági Bizottsága a javaslatokat érdemileg nem támogatta, nem egészítette ki.

Az MLSZ válasza:

A pirotechnikai eszközök legális használatának szabályozására vonatkozó MLSZ-es kezdeményezést, azaz a legalizáció irányának segítését az NB1-es tulajdonosi kör egységesen LESZAVAZTA.

A klubok részéről felmerült, hogy törölni kell a vendég jegyárakra vonatkozó előírást, azonban ezen felvetésről sikerült a klubokat lebeszélni, így ebben az évben marad az 1400 Ft-os maximális vendég jegyár.


6. Mérkőzések időpontjának meghatározása

A 2012/2013 bajnoki szezon kezdetekor azt a tájékoztatást kaptuk, hogy a mérkőzéseket számítógépes program sorsolja, így hosszú távon (éves szinten) kiegyenlítődik, hogy egy-egy csapat melyik napon játszik. (Természetesen azt értjük, hogy a nemzetközi porondon szereplő csapatok az őszi sorsolásnál kiemeltek.) De éves viszonylatban nem tartjuk elfogadhatónak, hogy vannak csapatok, akik háromszor annyiszor játszanak pénteken, mint azok, akik az átlag felében. (Konkrétan: a Diósgyőr 11, az MTK 10 alkalommal játszott pénteken. Az átlag 7,5 lenne.) Nem valósult meg az sem, hogy a mérkőzések időpontját nem lehet tologatni, változtatni.

Az MLSZ válasza:

A mérkőzések időpontjainak meghatározásánál a tévé társaságok, akik több milliárd forintot fizetnek a közvetítési jogokért, ragaszkodnak az általuk már kialakított idősávokhoz. Így az is eredmény, hogy a péntek 17 órai közvetítési idősáv megszűnik, s a nyári melegben nem lesz szombat 14 órai mérkőzés sem. A nyári időszakban marad a szombati Sport TVs két mérkőzés időpontja, valamint +egy szombat esti időpont. Vasárnap marad az MTV 1630 kezdési időpontja, utána egy mérkőzést a Sport Tv közvetít, s a szombat délután 2 órás mérkőzés helyett vasárnap este 21 órakor lesz még egy mérkőzés közvetítése.

Bonyolítja a helyzetet, hogy az európai porondon szereplő csapatok időpontjainak játéknapja kötött, pl. a Győr csak szombaton, a Videoton, Kispest, Debrecen csak vasárnap tud játszani.

Így sajnos az a felvetés, hogy az a mérkőzés, amikor nagy utazótáborral rendelkező szurkolók idegenbe utaznak, s több mint 100 km távolságra van a helyszín, általában szombaton 18 órakor játszanak, az 1-6 forduló beosztása nem tudta figyelembe venni. Az MLSZ megvizsgálja, hogy legalább részlegesen figyelembe vehető-e egy ilyen szempont.

A jogszabályi rendelkezések értelmében a labdarúgó sportszervezetnek 2013. július 1-től az alábbi követelményeknek kell megfelelnie:

  • a fokozott- és kiemelt biztonsági kockázatú mérkőzés esetén a résztvevők egyedi azonosítására alkalmas biztonsági beléptetési és ellenőrző rendszert kell alkalmaznia,
  • beléptető rendszer alkalmazása esetén a résztvevőknek névre szóló belépőjegyet, és bérletet kell értékesítenie,
  • a rendőrséget az eladott jegyek számáról – különösen a fokozott és kiemelt biztonsági kockázatú mérkőzések során – értesítenie kell,
  • a belépőjegy, a bérlet és a klubkártya előadásakor a néző személyazonosságát a sportrendészeti nyilvántartásban szereplő adatokkal egybe kell vetni,
  • az eltiltás, kitiltás és kizárás hatálya alatt állók számára a belépőjegy, a bérlet és a klubkártya eladást meg kell tagadni,
  • a belépőjegyen, a bérleten és a klubkártyán a belépő személy nevét, születési helyét és idejét fel kell tüntetni,
  • a belépőjegy, a bérlet és a klubkártya kiadása során felvett adatokat a dokumentumok érvényességének lejártát követő 3 munkanapig nyilván kell tartani, majd visszaállíthatatlan módon törölni szükséges,
  • a sportrendezvényről eltávolított személy részére a belépőjegy eladást meg kell tagadni,
  • személyazonosításra alkalmas klubkártya kiváltását jogosult kötelezővé tenni,
  • beléptetéskor a rendező útján a jegy és bérlet birtokosának személyazonosságát ellenőriznie kell,
  • a fokozott és valamennyi kiemelt biztonsági kockázatú labdarúgó mérkőzés esetében a résztvevőket köteles a rendőrség által meghatározott helyszínekre, a rendőrség által meghatározott számban elhelyezett, a résztvevők egyedi azonosítását lehetővé tevő minőségű felvételt biztosító kamerával megfigyelni és a felvételt rögzíteni, illetve megkeresés esetén a felvételeket a rendőrség és további, a jogszabályban nevesített hatóságok számára haladéktalanul elérhetővé tenni,
  • a kizártak adatait a rendőrség részére továbbítani.
  • Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!