Sport

2013.03.01. 19:11

Kibővült a kajak-kenu szövetség szakmai igazgatójának jogköre

Budapest, 2013. március 1., péntek (MTI) - Kibővítik a jogkörét a mindenkori szakmai igazgatónak, aki a továbbiakban nemcsak a versenysportért, hanem az összes szakágért felelős lesz - döntöttek a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) pénteki rendkívüli közgyűlésén a tagszervezetek képviselői.

Budapest, 2013. március 1., péntek (MTI) - Kibővítik a jogkörét a mindenkori szakmai igazgatónak, aki a továbbiakban nemcsak a versenysportért, hanem az összes szakágért felelős lesz - döntöttek a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) pénteki rendkívüli közgyűlésén a tagszervezetek képviselői.

Az MKKSZ erről szóló közleményében az áll, hogy a közgyűlés résztvevői egy ellenszavazat mellett elfogadták az új sportági stratégiát, amelynek egyik fontos eleme a szakmai igazgató jogkörének kiszélesítése.

"A közgyűlés azt a döntést hozta, hogy a szövetség áprilisi tisztújítása után már az új elnökség és azon belül is az új szakmai alelnök joga legyen eldönteni, hogy milyen formában alakul szeptembertől az MKKSZ szakmai munkája" - idézte a közlemény Baráth Etelét, az MKKSZ elnökét, aki ehhez még hozzátette: a szakmai alelnök lesz az, aki az elnökség vagy adott esetben a közgyűlés elé terjeszti, hogy milyen formában képzeli el a munkamegosztást a szakmai igazgató, valamint a válogatott keretekkel foglalkozó szakemberek között.

Az MKKSZ elnöksége a hét elején októberig meghosszabbította Storcz Botond (felnőtt) és Hüttner Csaba (utánpótlás) szövetségi kapitányok megbízatását, így a válogatottak felkészülése az idei szezonban az eddigi keretek között zajlik. A közlemény kitér rá, hogy a szakmai struktúra csak októbertől változhat, ha azt az új elnökség indokoltnak tartja majd.

"Az új sportági stratégia az élversenyzők eredményességének megtartása mellett nyit a környezetvédelem, az iskolai, a diák- és a lakossági sport irányába, valamint figyelembe veszi az állami sportirányítás, illetve az olimpiai mozgalom célkitűzéseit, és illeszkedik az európai sportstratégia új irányaihoz" - olvasható a közleményben.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!