Sport

2013.03.10. 19:18

Hungarian Open, Eger - Tíz magyar érem a csapatversenyben

Budapest, 2013. március 10., vasárnap (MTI) - Két-két arany- és ezüst, illetve hat bronzérmet szereztek a magyarok az egri Hungarian Open nemzetközi paraasztalitenisz-verseny vasárnapi zárónapján a csapatok vetélkedésében.

Budapest, 2013. március 10., vasárnap (MTI) - Két-két arany- és ezüst, illetve hat bronzérmet szereztek a magyarok az egri Hungarian Open nemzetközi paraasztalitenisz-verseny vasárnapi zárónapján a csapatok vetélkedésében.

A Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) tájékoztatása szerint az első helyen végzett Barabás Balázs és izraeli társa (3-as sérültségi kategória) és a Csonka András, Gregor Zoltán, Zborai Gyula (8, a szakvezetőknek lehetőségük van három játékos benevezésére is) összeállítású együttes.

Második lett Kaiser János és Major Endre (1), illetve a Kuli István, Pálos Péter kettős (11).

Harmadik helyen végzett Dollenstein János, Kis-Juhász Józseffel, Kovács Ádám és izraeli csapattársa (7), Farkas László és Szigeti Béla (10), valamint Berecki Dezső és Berecki Zsolt (10). A nőknél Bicsák Bettina, Benke Máriával (6-10 összevont kategória), Molnár Dóra pedig Márton Evelinnel szerzett bronzérmet.

A magyarok szombaton az egyéni küzdelmekben kilenc dobogós hellyel zártak, összesített egri mérlegük négy arany-, öt ezüst- és tíz bronzérem.

"Az eredmények önmagukért beszélnek, nagyon elégedett vagyok a játékosok hozzáállásával és teljesítményével is" - értékelt Aranyosi Péter szövetségi kapitány. "Remekül kezdtük az új paralimpiai ciklust, bízom a hasonlóan sikeres folytatásban."

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!