Sport

2013.02.12. 21:54

Komolyan veszik a Vasast

Szerdán este Magyar Kupa mérkőzést vív a fővárosban a Work Force-DKSK Miskolc női kosárlabda csapata.

Szerdán este Magyar Kupa mérkőzést vív a fővárosban a Work Force-DKSK Miskolc női kosárlabda csapata.A piros-fehérek az MKB Euroleasing Vasassal küzdenek a legjobb négy közé jutásért. Az odavágót szerdán 18 óra 30 perckor kezdik Budapesten, míg a két együttes február 20-án, szerdán 18 óra 15 perctől a miskolci városi sportcsarnokban játssza majd a második összecsapást.

Fortuna kedvezett

– A sorsolás szeszélye velünk volt, Fortuna kedvezett nekünk – jegyezte meg Peresztegi Nagy Ákos, a Work Force-DKSK Miskolc vezetőedzője. – A Vasassal ebben az idényben barátságos és tétmeccsen háromszor mértük össze tudásunkat és mindháromszor simán nyertünk. Az egy pillanatig sem kérdéses, hogy sokkal jobbak vagyunk tőlük, ennek ellenére szó sincs arról, hogy lebecsüljük a piros-kékeket. A párharcot intenzív edzésnek fogjuk fel, s ha védekezésben azt csinálják majd a lányok, amit kérek és elvárok tőlük, akkor nagy különbségű siker aratunk majd. A játékosoknak azt is elmondtam, hogy a Vasas januárban bajnoki meccsen megverte a Zalaegerszeget, vagyis komolyan kell venniük a meccset. Ha ezt teszik, akkor a visszavágó már csak formalitás lesz.

Bozóki nem játszik

A diósgyőriek a fővárosban nélkülözni fogják Bozóki Bettinát, aki a Pozsonyban rendezett magyar-szlovák középszakaszbeli mérkőzés előtt két nappal meghúzta a bokáját, ezért kihagyta a szombati derbit, s mivel még kezelésre jár, ezért csak csütörtökön csatlakozhat ismét társaihoz. A Magyar Kupa találkozó további „személyügyi” érdekessége, hogy a diósgyőriektől a közelmúltban távozott Fejes Fruzsina a Vasasnál kötött ki és pályára lép volt csapata ellen.

ÉM-KT


Meg kell beszélni

A Magyar Kupa négyes döntőjét március 23-24-re írta ki az országos szövetség. Arra a kérdésre, hogy a diósgyőriek pályáznak-e a házigazda szerepre, Szabó István technikai vezető elmondta: a miskolci városi sportcsarnok március 24-én már foglalt, a finálét így legfeljebb március 22-23-án, pénteken és szombaton tarthatnák meg, ehhez azonban nyilván a szövetség és a csapatok hozzájárulására is szükség lenne, de ebbe akár beleszólhat az a televíziós társaság is, amelyik sugározni kívánja az eseményt. Továbbá anyagi és presztizsokból akkor érdemes harcba indulni a rendezési jogért, ha az esetleges házigazda (esetünkben a Work Force-DKSK Miskolc) a végső sikerre is esélyes. Igenám, de a kiírás szerint a Győr és Sopron (a két együttes négyes döntőbe kerülését senki sem kérdőjelezi meg) nem találkozhat az elődöntőben, így valószínűleg mindkét gárda finalista lesz. A piros-fehéreknél ettől függetlenül – ha bejutnak a négyes döntőbe – beszélnek majd arról, hogy mit tegyenek...


A további párosítás

A női Magyar Kupa negyeddöntőjének további programja: Atomerőmű KSC Szekszárd – HAT-AGRO Uni Győr, PEAC-Pécs – Bácsbasket Pink424, BSE – Uniqa Euroleasing Sopron.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!