Sport

2013.02.09. 18:10

Egy jó negyed kevés volt

A női kosárlabda magyar-szlovák középszakasz 3. fordulójának meccsét szombaton Pozsonyban játszották a diósgyőriek.

A női kosárlabda magyar-szlovák középszakasz 3. fordulójának meccsét szombaton Pozsonyban játszották a diósgyőriek.

 Szűk családi körben kezdődött a mérkőzés, a régi építésű, korszerűtlen (és ráadásul viszonylag hideg) csarnokban még kétszázan sem foglaltak helyet a lelátókon.

Könnyű pontokkal

Remekül kezdett a vendégcsapat, bejöttek a pirosban játszó diósgyőriek ziccerei (2-5), majd gyorsan fordult a kocka. Slamová dobott egy triplát (5-6), majd a somorjaiak kihasználták közeli lehetőségeiket (14-8). Ebben az időszakban szinte minden lepattanót a szlovákiaiak szedtek össze, így támadásaikat rendre kétszer-háromszor is megismételhették. Sanfordék azonban nem adták fel, zsinórban hat pontot gyűjtöttek (14-14), sőt Raven szép mozdulata utáni duplájával már újra a DKSK vezetett (15-16). Röviddel az első szünet előtt betermelt triplákkal viszont tisztes előnyt harcolt ki az SBK együttese (23-18). A folytatásban Raven lefordult védőjéről, de ziccerét kihagyta, Fürtös viszont bedobta csapata első tripláját (23-21). Könnyű pontokat gyűjtött a Somorja, mert a diósgyőriek néhányszor közelről nézték a meccset (31-21), ezt megelégelte Peresztegi Nagy Ákos, aki a 16. percben időt kért. Eladott labdák és elkapkodott vendégtámadások után pontokkal büntettek a hazaiak (37-23), így a nagyszünetben az SBK játékosai vonulhattak nyugodtabban az öltözőbe.

Hosszú kosárcsend

A folytatásban egymás után jutottak a kosárba a hazai tempók (23. perc: 47-29), míg a diósgyőriek erejéből percekig egyetlen pontra sem futotta. Raven egyik mozdulatát szándékosnak ítélték a játékvezetők, s ez csak ,,olaj” volt a tűzre. Semmi sem sikerült Bukovszkiéknak, így már több, mint 20 pontos hazai előnyt mutatott a tábla. A harmadik negyed első diósgyőri pontjait Skoric középtávolról érte el, majd Bukovszki hármasával csökkentette a Work Force-DKSK Miskolc jelentős hátrányát. Keveset mozogtak Sanfordék, ráadásul játékukból hiányzott a szellemesség. Ezután Skoric duplázott, aztán labdát szerzett, majd újra Bukovszki jeleskedett (60-42), s jött az újabb szünet.

A záró tíz percet Sandord ügyesen végrehajtott ziccere vezette be, aztán Skoric palánkos kosarával 16 pontra zsugorította a somorjai fórt. Juraj Suja együttese többször is ,,elnézte” a támadóidőt, a DKSK pedig araszolt felfelé (36. perc: 66-55). Felbátorodtak Dubeiék, egyre lendületesebben kosárlabdáztak és amikor Raven 2 plusz 1-es kombinációt produkált, majd Skoric ügyeskedett, már csak 7 pont volt a két együttes közötti távolság (38. perc: 66-59). A találkozó akkor dőlt el, amikor Slamová két perccel a vége előtt triplát szerzett (68-61), ezt pedig Gyurcsi gyorsan duplával fejelte meg. A Peresztegi-gárda igazán sajnálhatja, hogy csak az utolsó felvonásban játszott valós tudásához mérten, ezért veszített.

ÉM-KT


Jegyzőkönyv

SBK Samorin – Work Force-DKSK Miskolc 74-61 (23-18, 17-11, 20-13, 14-

9)

Pozsony, 200 néző. V.: Zenis, Sramko, Szibilla (mindhárom szlovák).

SBK Samorin: Sujová (11), Slamová (15/12), Gyurcsi (2), Vynuchalová (17), Murphy (18/3). Csere: Szondy (-), Talajková (3/3), Harris (8/3). Vezetőedző: Juraj Suja.

Work Force-DKSK Miskolc: Bukovszki (9/3), Skoric (17/3), Raven (14), Szabó P. (4), Sanford (8). Csere: Fürtös (3/3), Dubei (6), Reiner (-). Vezetőedző: Pereszteti Nagy Ákos.

Az eredmény alakulása, 7. perc: 8-8. 6. perc: 14-8. 8. perc: 14-14. 14. perc: 27-21. 16. perc: 31-21. 19. perc: 37-23. 25. perc: 52-29. 27. perc: 56-36. 32. perc: 62-46. 38. perc: 66-59.

Kipontozódott: Raven, a 39. percben.

Juraj Suja: - A meccs jelentős részében jól játszottunk, nagy előnyt harcoltunk ki. A negyedik negyedben azt hittük, hogy nem érhet minket baj és kiengedtünk.

Peresztegi Nagy Ákos: - Csak a mérkőzés második felében csináltuk meg az agresszív védekezést, amellyel sikert arathattunk volna. Vereségünkhöz az is hozzájárult, hogy centerteljesítmény nélkül nem lehet nyerni.


A diósgyőrieket hárman kísérték el a mérkőzésre a szlovák fővárosba. Köztük volt Szabó Tamás, a Work Force-DKSK Miskolc ügyvezető igazgatója is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!