Sport

2013.02.16. 12:51

A Brassó ellen nem megy a Maciknak

A Miskolci Jegesmedvék Mol Ligás hokicsapatának ellenfele pénteken este a Brassó gárdája volt.

A Miskolci Jegesmedvék Mol Ligás hokicsapatának ellenfele pénteken este a Brassó gárdája volt. A találkozó érdekessége, hogy a találkozót a romániai nézők egyenes adásban láthatták, magyar tévécsatorna viszont nem sugárzott, így itthon csak azok tekinthették meg a mérkőzést, akik kilátogattak a jégcsarnokba. Alig telt el két perc és vezetést szereztek a sárga mezben korongozó vendégek, Zsók közelről vette be Gyenes hálóját (0-1). Ezután Bálint Zs. bottal akasztott, ezért a nyakába akasztottak két perces kisbüntetést, de ebből nem tudtak tőkét kovácsolni a Macik. Nem sokkal később Pysarenkot is kiültették, viszont az újabb öt a négy elleni pozícióból sem tudott a kapuba találni a Jegesmedvék gárdája. Jól védekeztek a brassóiak, akik többször is bátran a korong útjába vetődtek. A 15. percben jött az újabb hidegzuhany: Virág is „felszentelte” a hazaiak portását (0-2), mire többen megemlítették, hogy az ASC a miskolciak mumusa volt és most is az. A 18. percben emberelőnybe került a Brassó és élt az alkalommal: Nagy Cs. közelről pofozta a korongot Gyenes kapujába (0-3).

Kapuscsere

A második harmadra kapuscserét határozott el Tim Kehler: Gyenes helyére Budai K.-t küldte a jégre, majd a karbantartók kézi erővel, lapáttal és hókotróval egyengették a jeget. Popovicsot kétszer is összeszedett egy-egy kisbüntetést, majd kiosztottak két 10 perces fegyelmit is. A 28. percben nagy nehezen összejött a sárga-feketék szépítő gólja, amelyet egy lepattanó után Fodor Sz. jegyzett (1-3). A 30. percben teljesen váratlanul újabb találatot szerzett a Brassó, a szemfüles Imecs értékesített egy „lecsorgót” (1-4). A második szünet előtt ismét kozmetikázott a hazai alakulat: Atkinson asszisztjából Saluga csökkentette csapata hátrányát (2-4).

A záró húsz percet Popovics és Zsók ökölcsatája vezette be: produkciójuk felért egy Európa-bajnoki döntővel, s ekkor még senki nem sejtette azt, hogy a harmad szinte végig a bunyó jegyében telik majd el. Jégkorongról már nem beszélhettünk (közben ugyan potyogtak a vendéggólok), mert a játékosok csak egymással foglalkoztak, olykor úgy ütöttek, mint a cséphadaró, s ilyen verekedéseket ebben a szezonban még nem jegyezhettünk fel Miskolcon. A Jegesmedvék nagyon eltolták ezt a meccset, jobb, ha minél előbb el is felejtik...

ÉM-KT

Jegyzőkönyv

Miskolci Jegesmedvék – ASC Corona Brasov 3-8 (0-3, 2-1, 1-4)

Miskolc, 1200 néző. V.: Druga, Kovács B., Moravec, Juhász G. 

Miskolci Jegesmedvék: Gyenes – Szirányi (1), Hegyi (1), Czuba, Fodor Sz. 1 (1), Miskolczi – Cowan, Atkinson (1), Dubek, Saluga 1, Tóth A. 1 – Gőz, Láda B., Nagy K., Szilágyi, Smith – Orosz, Rafaj, Popovics, Ritó - Budai K. (kapus). Vezetőedző: Tim Kehler.

ASC Corona Brasov: POLC – Wehrs, Hietamaki, Zsók 1, Bonar (2), PETRES 1 (1) – Nagy Cs. (1), Pysarenko 1, Virág 1 (1), ANTAL Zs. (3), RAWLIK 1 (3) – Mastaleriu, János I., Bálint Zs. (1), Fodor Cs., Imecs 1 – Borsos 1, Basilidesz, Péter

Zs. 1 (1) – Fülöp (kapus). Vezetőedző: Greg Lindqvist.

Kiállítások: 38 perc, + 10 perc fegyelmi (Popovics, Atkinson), + végleges fegyelmi (Popovics, Atkinson), ill. 24 perc, + 10 perc fegyelmi (Wehrs), + végleges fegyelmi (Zsók, Wehrs).

Tim Kehler: – A szezon leggyengébb mérkőzésén rengeteget hibáztunk, és ez súlyos vereséget eredményezett.

Greg Lindqvist: – Nem nyilatkozom.


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!