Sport

2012.12.08. 00:57

Fél lábbal a nyolc között a kupában a Vasút

Az első meccset megnyerte a miskolci csapat a női röplabda Magyar Kupa nyolcaddöntőjében.

Az első meccset megnyerte a miskolci csapat a női röplabda Magyar Kupa nyolcaddöntőjében.A női röplabda Magyar Kupa nyolcaddöntőjének első meccsét, pénteken késő este a Budai XI. SE vendége játszotta az Albrecht-Miskolci VSC-MVSI csapata. Az első szettben már az elején jól elkapta a nyitásokat a vendég gárda, Sitkey jól adogatott, és ezzel kellő alaphangot teremtett a miskolciak számára. A Budai XI. picit mintha hitehagyottan próbált volna röplabdázni, a támadásik erőtlenek voltak. A vasutasok pedig egymás után gyártották a pontokat, nem is volt kérdés, hogy simán hozzák ezt a játékrészt, elsősorban a jól és koncentráltan játszó Kovács E., Szabó B. és Szajkó vezérletével. A második szettben egy ideig fej, fej mellett haladtak a csapatok. Egészen 11-11-ig tudták tartani a lépést a budaiak a borsodi együttessel. De amikor az MVSC elkapott egy jó nyitásszériát, leragadt a vendéglátó. Fokozatosan növelték előnyüket a vendégek, mert ellenfelükből elfogyott az ütőerő, támadásaik pontatlanok voltak, és a zöld-fehér együttes be is húzta ezt a szettet is.

A harmadikban

A harmadik játékrészben Csarkó is felzárkózott az addigi jó ütőkhöz. A hazaiaknál Oláh edző látva azt, hogy csapatának ezen az estén nincs keresnivalója az MVSC ellen, sorra lecserélte alapembereit, pihentetve őket a következő mérkőzésekre. Eközben a miskolciak folyamatosan gyártották a pontokat, és teljesen megérdemelten nyertek.

A két csapat a kupavisszavágót hétfőn 19 órától Miskolcon, a Csokonai úti csarnokban játssza. De előtte vasárnap még vár egy hazai fellépés a vasutasokra, ugyanis NB I-es bajnoki meccsen a Palota csapatát fogadják 17 órától.

Jegyzőkönyv

Budai XI. SE – Albrecht-Miskolci VSC-MVSI 0:3 (-9, -16, -13)

Budapest, 40 néző. V.: Dankó, Nagy.

Budai XI. SE: Pap, Bodnár R., dr. Balczó, Fazekas, Naszvadi, Horváth N.. Csere: Jáka (liberó), Szabó D., Győri. Edző: Oláh János.

Albrecht-Miskolci VSC-MVSI: Sitkey, Rédei, Kovács E., Szajkó, Szabó B., Csarkó. Csere: Nagy Zs. (liberó), Kiss V. Edző: Toma Sándor.

Oláh János: – Rossz napunk volt, de nem is emlékszem arra, hogy mikor volt utoljára jó.

Toma Sándor: – Nagyon örülök a győzelemnek, remélem, a hétfői folytatás is ehhez hasonló lesz, a visszavágón.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!