Sport

2012.10.29. 20:17

Nem zártkapus, nem szurkolóbarát időpontban

Miskolc, Velence - Megye I-es csapat ellen játszik a Magyar Kupában a 16 közé jutásért a Diósgyőr.

Miskolc, Velence - Megye I-es csapat ellen játszik a Magyar Kupában a 16 közé jutásért a Diósgyőr.Kedden 12.30-kor a legjobb 16 közé kerülésért játszik a Diósgyőri VTK a Magyar Kupában. A piros-fehérek a Fejér megyei I. osztályban szereplő Velence SE otthonában lépnek pályára. A három osztálynyi különbséget elvileg simán vennie kellene a DVTK-nak, ha már a kupa sorsolásakor a Fortuna fogta a kezüket, és papíron a mezőny egyik leggyengébb ellenfelét kapták.

A kupameccset szurkolóbarátnak nem nevezhető időpontban rendezik meg, ám ezúttal nem lesz zártkapus a találkozó, mint amilyen a DVTK-nak az MK előző fordulójában, az FC Orosháza elleni meccse volt (amelyet a piros-fehérek 7-0-ra nyertek meg). A velencei meccsen egy helyen történik majd a helyi és a vendégszurkolók beléptetése, megfelelő biztosítás mellett, portálunk értesülései szerint a biztosításba rendőrségi kommandósok is besegítenek (a mérkőzésre a belépők egységesen 1000 forintba kerülnek).

A DVTK a múlt szombaton hazai pályán elszenvedett bajnokija után javíthat. Mint ismert: a labdarúgó NB I 12. fordulójában a Kaposvártól kaptak ki Luqueék 1-0-ra. A nem várt, kellemetlen vereséget követően a szurkolók egy része változtatásokat sürgetne a klubvezetés részéről.

Az Észak-Magyarország ezzel összefüggésben azt kérdezte Dudás Hunortól, a DVTK együttesét működtető gazdasági társaság ügyvezetőjétől, hogy van-e edzőkérdés a Diósgyőrben vagy a klubvezetés bizalma töretlen Sisa Tibor vezetőedzővel szemben.

– A szombati teljesítményről még nem volt alkalmunk szót ejteni, de természetesen fogunk – mondta hétfőn délelőtt Dudás Hunor. – Erre azonban sem a mai napon, sem holnap nem fogunk tudni sort keríteni, ugyanis a csapat már hétfőn elutazik a keddi Magyar Kupa találkozóra Velencére, ahol kedden délidőben kell pályára lépnie, emiatt Sisa Tiborral szerdánál hamarabb nem fogunk tudni beszélni a csapat szombat teljesítményéról, eredményéről.

Az biztos, hogy ha lesz is megbeszélés szerdán addig tovább íródik a DVTK története, hiszen egy újabb tétmeccset játszik kedden a csapat. Ezen a kupacsátán a sérült Rakovic, a betegséggel küszködő Gosztonyi, a sérülése után még pihenésre szoruló Seydi, a rehabilitációs munkát végző Rudolf, valamint Bogáti nem lép pályára, ők ugyanis nem szálltak buszra a hétfői edzés után. Az utazó keretben 16 mezőnyjátékos (Abdouraman, Bacsa, Csirszki, Elek Á., Fernando, Gal, Gallardo, Gohér, Hanek, Jeff, Luque, Nagy T., Takács P., Tisza, Vadász, Vági) és 2 kapus (Rybansky, Tajti) kapott helyet.


A Magyar Kupában a legjobb 16 közé jutás a tét a Diósgyőri VTK számára a keddi velencei orosházi fellépésen. A mérkőzésről élőben tudósítunk kedden 12.30-tól a Borsod Online-on. Ön mit tippel a meccsre?

A legjobb 16 közé kerülésért játszik kedden 12.30-tól a Diósgyőri VTK a Magyar Kupában.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!