Sport

2012.10.03. 10:22

Három aranya már van, de négyet akar

Budaőrsön rendezték a veterán kötött- és szabadfogású birkózó világbajnokságot. Arcok a megyéből: Jászkai Imre.

Budaőrsön rendezték a veterán kötött- és szabadfogású birkózó világbajnokságot. Arcok a megyéből: Jászkai Imre.A F-korcsoportban, a 61-65 évesek között arany- és bronzérmet szerzett Jászkai Imre, a DBC versenyzője, aki a sajóbábonyi önkormányzat támogatásával vett részt a versenyen.

– Kötöttfogásban hatan mérlegeltünk – kezdte Jászkai Imre. – Három meccsem volt: először a táblára jutásért török riválisommal birkóztam, utána az elődöntőbe kerülésért egy finn sportolóval csaptam össze. A kétvállas és technikai tussal aratott diadalom után jött a döntő, amelyben az ukrán Korolkovval küzdöttem az aranyéremért. Az első menetben összekapaszkodtunk és ebből szaltót dobtam, hídba kényszerítettem és tusoltam. Harmadik világbajnoki győzelmemet szereztem, de ezzel még nem vagyok elégedett, ugyanis négyet szeretnék, mert négy unokám van. A jövő évi vb-t Bosznia-Hercegovina fővárosában tartják: Szarajevó viszonylag közel van, így oda is eljuthatok majd.

Számon tartják

A kötöttfogás után két nappal következett a szabadfogásúak vetélkedése. A diósgyőriek veterán kiválósága ebben a műfajban is megmérettette magát.

– Mivel annak idején mindkét fogásnem fortélyait elsajátítottam, nem jelentett különösebb gondot a szabadfogású „kirándulás” sem – folytatta Jászkai Imre. – Ebben a fogásnemben először német társamat vertem, majd a későbbi győztes török Kosicoglutól mindkét menetben minimális különbségű, 1-0-ás vereséget szenvedtem, így számomra a bronzmérkőzés maradt. Az éremért Danyi László ellen csak annyit adtam ki magamból, amennyi a sikerhez kellett. Mivel immáron negyvennyolc esztendeje birkózom és hetente három edzésen veszek részt, ezért nem okozott gondot nekem a felkészülés, a jó szereplést pedig elvártam önmagamtól.

Kérdésre válaszolva az ismert sportoló kijelentette, hogy a veterán világbajnokságokat a szakma számon tartja, komoly értéke van a győzelmeknek, így természetesen saját produkciójára is nagyon büszke.

ÉM-KT

 Népes mezőny

A budaőrsi vébén mindkét korcsoportban több százan vetélkedtek. Nyolcvan magyar nevezett, Borsod-Abaúj-Zemplén megyét heten képviselték. Érdekesség, hogy egykor mind a heten a DVTK birkózó szakosztályában sportoltak. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!