Sport

2012.08.22. 10:48

London 2012 - London sikerei után már Rióra készülnek

A tiszaújvárosi Márkus Gergely a Nemzetközi Triatlon Szövetség (ITU) valamennyi versenyért felelős sportigazgatóságának vezetőjeként vett részt a napokban befejeződött londoni olimpián. A negyedik ötkarikás játékán közreműködő sportdiplomatával beszélgettünk.

A tiszaújvárosi Márkus Gergely a Nemzetközi Triatlon Szövetség (ITU) valamennyi versenyért felelős sportigazgatóságának vezetőjeként vett részt a napokban befejeződött londoni olimpián. A negyedik ötkarikás játékán közreműködő sportdiplomatával beszélgettünk.

- Egy remekül sikerült 2011-es tesztverseny után minden bizonnyal könnyebb dolga lehetett az olimpiai triatlon verseny rendezőinek. A közvetlen előkészületek során milyen feladatokat vártak még Önökre?

Márkus Gergely: Az elmúlt három évben megrendezett viadalok, köztük a tavalyi hivatalos tesztverseny alkalmával valóban sikerült minden részletet megfelelő módon kidolgoznunk kollégáimmal és a helyiekkel. Az olimpia előtt apróságok maradtak csupán. A Hyde-parkban kicsit másként alakítottuk ki a versenyközpontot, sokkal nagyobb kiszolgáló-részleggel. A Buckingham-palotát is érintő pálya nyilván nem változott, de a versenyzők és a rengeteg néző biztonságát, a beléptető rendszer zökkenőmentes működtetését is figyelembe kellett vennünk. Az ötkarikás játékokon mindig vannak speciálisnak mondható szabályok, mint például a "tiszta olimpia" mottóját alátámasztó reklámok elhelyezési módja a felszereléseken. Ezt szintén ellenőriznünk kellett. Mindent egybe véve az utolsó percre, másodpercre le volt bontva mikor, mit csinálunk. Komoly segítséget jelentett, hogy a rendkívül készséges házigazdák, és a brit bírók mellett 21 országból érkezett versenybírói csapat tagjai közül sokan ott voltak a tesztversenyeken. Itt kell megemlítenem, hogy rajtam kívül Csovelyák Zita, az ITU-csapat koordinátoraként, dr. Varga Béla vezető versenybíróként, Nagy Alpár az előkészületek segítőjeként, míg Schmidt János hivatalos fotósként képviselte még a magyar színeket.

- A program szerint augusztus 4-én a hölgyek mérték össze tudásukat.

Hogyan értékeli a triatlonos olimpiák történetében először célfotós befutóval véget érő küzdelmet, beleértve az egyetlen magyar, Kovács Zsófia teljesítményét is?

Márkus Gergely: A női verseny az utolsó centiméterig nyílt volt, ami óriási fegyvertény számunkra, hiszen sok sportág azon küzd, hogyan tudja a férfiakéval hasonló színvonalúvá tenni a hölgyek versengését. Nálunk most az történt, hogy sokkal kiélezettebb volt a női futam, mint a férfi. Az elsőség sorsáról célfotó döntött a svájci Nicola Spirig javára, a svéd Lisa Norden ellenében. Mindössze 10 cm-en múlt ki nyer egy 2 órás megmérettetés végén! Később a svédek fellebbezést nyújtottak be a Nemzetközi Sportdöntő Bírósághoz, mely elutasította az indítványt, és jóváhagyta az ITU vezető versenybírója által hitelesített eredménylistát. Ami Kovács Zsófit illeti, első olimpiáján nem volt egyszerű dolga. Egy szerencsétlen mozzanat következtében bukott a kerékpározás közben, ami megpecsételte a folytatást. A pontszerzés szerintem nem volt reális számára, de ha nincs a bukás, az 51. helytől sokkal jobb eredményt érhetett volna el. Persze a sportban nincs "ha" és "volna". Zsófi felvillantotta a legnemesebb sportemberi tulajdonságok egyikét, reménytelen helyzete ellenére sem adta fel, hanem becsülettel végigment. Ezzel az olimpiai eszmét is magában hordozó hozzáállással is bizonyította, hogy számára mennyire fontos volt a londoni indulási lehetőség. Biztos vagyok benne, hogy lesz még lehetősége olimpián bizonyítani!

- Az augusztus 7-i férfi csatában brit sikerre lehetett számítani és még a hölgyekénél is nagyobb érdeklődésre. Mennyire jött be a papírforma?

Márkus Gergely:  Az egy dolog, hogy a triatlon versenyek belépői már tavaly elkeltek, és a hölgyek viadalát is hatalmas tömeg kísérte figyelemmel, de én még akkora érdeklődést nem láttam, mint a férfiak csatája előtt és alatt!

Nagyon sokan a Hyde-parkban éjszakáztak, hogy a kordonok mögötti első sorokból követhessék a küzdelmeket. A lelátóra szinte úgy kellett felcsempészni a későn érkező VIP-vendégeket, annyian fogadták el meghívásunkat. A helyszínen tekintette meg ezt a futamot a brit Anna hercegnő, a monacói Albert herceg, úgy is, mint a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) tagjai, Jacques Rogge, a NOB elnöke és a NOB teljes igazgatói stábja. Semleges szemmel nézve, a férfi verseny hozta meg a legnagyobb helyi visszhangot. A papírforma szerint, tisztán, 9 mp előnnyel, nyert a brit Alistair Brownlee, akinek öccse, Jonathan a dobogó harmadik fokára állhatott fel, ami hatalmas sajtó-érdeklődést generált. Az eddig is népszerű testvérpár valóságos sportcelebbé vált Nagy-Britanniában. Nem mellesleg, az ezüstérmet a világ- és Európa-bajnok, a pekingi olimpián negyedik helyezett spanyol Javier Gomez szerezte meg.

- A versenyzők, sportvezetők, vendégek hogyan értékelték erőfeszítéseiket?

Márkus Gergely:  Szokás nálunk, hogy az olimpiai versenyek befejeztével az ITU fogadást ad. Eredetileg 150 fősre terveztük ezt az eseményt, de végül

250 vendéget regisztrálhattunk a Hyde-parki Lidóban. Sok nemzeti szövetség vezetőivel, akik nem akkreditációval, hanem jeggyel vettek részt a rendezvényen, itt találkoztunk és együtt ünnepeltünk.

Valamennyi érintettől kizárólag csak pozitív visszajelzés érkezett hozzánk. A televíziós közvetítéseknek köszönhetően még nagyobb teret, nyilvánosságot kaptak a versenyek és az időjárás is kedvezett. A helyszín, a két futam igazán jól mutatott a kivetítőn, én ugyanis többnyire a protokollal, a prominens vendégekkel voltam elfoglalva, így nem túl sok mindent láttam élőben.

- Mivel töltötte a "szabadnapjait" Londonban?

Márkus Gergely:  Szabadidőmben igyekeztem eljutni minden helyszínre, ahol természetesen drukkoltam a magyar sportolóknak, a kézilabda és vízilabda csapatainknak. Csodálatos élményt jelentett, hogy ott lehettem Gyurta Dániel, Pars Krisztián és Kozák Danuta győzelménél! A szurkolás mellett sportszakmai szempontból is jártam a várost, így jutottam el többek között az öttusa-versenyre is.

- Hogyan tovább, négy év múlva Rió de Janeiro ad otthont az ötkarikás játékoknak, mely Önnek zsinórban az ötödik olimpiája lesz?

Márkus Gergely:  Talán meglepő, de már most, két héttel London után, mindenki Rió felé fordult! Mi is javában készülünk a brazíliai olimpiára. Először azon dolgozunk, hogy már jövőre rendezhessünk ott egy világkupa-versenyt. Nem vagyunk elkésve, de jól bevált metódusunk alapján három hivatalos erőpróbára van szükség ahhoz, hogy tökéletesen felépíthessük az ötkarikás triatlon futamokat.

ÉM-SZIS

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!