Sport

2012.08.10. 14:14

London 2012 - Douchev-Janics újabb futamgyőzelemmel döntős 200 m-en

London, 2012. augusztus 10., péntek (MTI) - A kajakos Douchev-Janics Natasa a papírformának megfelelően bejutott a szombati döntőbe 200 m-en a londoni olimpia pénteki versenynapján.

London, 2012. augusztus 10., péntek (MTI) - A kajakos Douchev-Janics Natasa a papírformának megfelelően bejutott a szombati döntőbe 200 m-en a londoni olimpia pénteki versenynapján.

A Démász-Szeged 30 éves, háromszoros ötkarikás bajnok lapátforgatója az előfutamban aratott győzelme után, a középfutamban sem bízott semmit a véletlenre. A nyolc induló közül csak az első kettő és a három futam két legjobb harmadikja kerülhetett a fináléba, de Douchev-Janics lehajrázva a remekül kezdő lengyel Marta Walczykiewiczet, megnyerte a versenyt.

"Nem mondom azt, hogy nem mentem +full+ pályát, de az első száz méteremen még lesz mit javítani" - mondta a magyar versenyző, aki első pályája után nem nyilatkozott, s most is csak egy-egy kérdést engedélyezett a sajtó képviselőinek. "A táv első fele nem sikerült túl jól, most el is megyek, és gyakorolom azt az egy-két húzást, amelyre holnap szükségem lesz. Bízom benne, hogy szombaton is sok magyar lesz kint, én pedig, akárcsak ma, ismét megnyerem a futamomat."

Douchev-Janics tavaly kislánya születése miatt nem indult a szegedi vb-n, előtte azonban 2007-ben, 2009-ben és 2010-ben is megnyerte ezt a számot a világbajnokságon, idén júniusban pedig Európa-bajnok lett Zágrábban.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!