Sport

2012.07.19. 19:33

Szerencsről startolnak, Miskolcon befutnak

Miskolc, Szerencs - Szombaton indul a 2012-es Közép-európai kerékpáros körverseny.

Miskolc, Szerencs - Szombaton indul a 2012-es Közép-európai kerékpáros körverseny.Július 21-én, 13 órakor rajtolnak el a kerékpárosok Szerencsről, a városháza elől, és körülbelül 16.30-kor futnak be Miskolcra, az Erzsébet térre, hazánk egyetlen UCI 1.2-es kategóriájú körversenyének 155 km-es, szombati szakaszán. A megmérettetés vasárnap fog folytatódni, amikor is Isaszeg, és Budapest között lesz a következő etap.

Olimpikon is indul

– Nagyon örülök, hogy a nehéz anyagi helyzet ellenére is megrendezésre kerül ez a verseny, és remélem, hogy nagyobb népszerűségre tesz majd szert a kerékpársport. Köszönetet szeretnék mondani a városok polgármestereinek, illetve Csöbör Katalin országgyűlési képviselőnek – mondta Sutkó Mihály, a kerékpárverseny főszervezője.

A futamon összesen 18 nemzet, 25 csapatának bringásai képviselteti majd magát, ami több mint 100 versenyzőt jelent. A Közép-európai kerékpáros körverseny megfelelő felkészülést nyújt több versenyző számára is a későbbiekben, például a londoni olimpiára készülő Lovassy Krisztiánnak is.

– Ez egy remek alkalom több kerékpárosnak is, hogy alapozzon az ötkarikás játékokra. A tavalyi Közép-európai körversenyen negyedik helyet elérő Lovassy Krisztián egy jó kerékpáros, és idén is elérhet egy szép eredményt. Az eseményen idén valószínűleg nem vesz részt a Loborika csapat, de a Katyusa most is itt lesz, illetve esélyesnek számít az Adria Mobil is – beszélt az indulókról Sutkó Mihály.

Sok kerékpárversenyen lehetett már látni, hogy sose biztos az, hogy ki a favorit, mert akár a legkevésbé esélyesnek tartott induló is meglepheti a mezőnyt.

– Egy ilyen versenyen bármi megtörténhet. Amikor a célegyenesben van a mezőny, akkor is változhat a sorrend, vagy lehet egy olyan kerékpáros, aki ki tud törni egy bolyból, és egy nagy sprintet teker a végén – formált véleményt az esélyekről Sutkó Mihály.

Az alkalmon tiszteletét teszi Szergej Goncsar, korábbi országúti kerékpár-világbajnok.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!