Sport

2012.07.22. 13:16

Mindenkinek egy élete van...

Búcsút intett a Mezőkövesdi KC kézilabda csapatának Bécsi János, aki négy esztendőt húzott le a klubnál.

Búcsút intett a Mezőkövesdi KC kézilabda csapatának Bécsi János, aki négy esztendőt húzott le a klubnál.Döntött a negyven esztendős jobbátlövő, aki hátat fordított a matyóvárosnak és néhány napon belül határoz arról, hol folytatja pályafutását. – Van két-három ajánlatom is – kezdte Bécsi János. – Ennek azért örülök, mert az én koromban általában már nem kapkodnak a kézilabdázókért sem. Esetemben viszont előny az, hogy balkezesként támadásban és védekezésben egyaránt otthon vagyok, továbbá ebben a sportágban a testmagasság sem hátrány, jómagam pedig majd 200 centimétert „kóstálok”.

A maximumot

Az átlövő négy szezonon keresztül szolgálta a piros-fehéreket és ezalatt csaknem valamennyi találkozón a pályán volt.

– Voltak jobb és rosszabb meccseim, mint minden sportolónak – folytatta a kövesdieket játékosként és technikai vezetőként is kiszolgált játékos. – Statisztikát soha nem vezettem, így nem tudom, hány meccsen öltöttem magamra a klub mezét, miként góljaim számával sem vagyok tisztában. Mióta eljöttem az MKC-tól, számtalanszor átgondoltam már az ottani éveimet, a velem és a csapattal történteket, s mindig arra a következtetésre jutottam, hogy kiadtam magamból a maximumot, azt, ami az erőmből és tudásomból telt. Valószínűleg ennek is köszönhetem az ismertségemet, mert remélem, hogy senki nem veszi öndicséretnek, de tény: bárhová megyek, mindenhol tudják, ki vagyok és milyen múlttal büszkélkedhetek.

Zavaros a helyzet

Bécsi János közölte, hogy elhatározását igencsak befolyásolta az a zavaros a helyzet, amely jelenleg Mezőkövesden alakult ki.

– Sajnálom, hogy ilyen helyzetbe került az egyesület. Abban bízom, hogy az MKC nem fog eltűnni, az új vezetésnek sikerül feltámasztania pillanatnyi állapotából. A vezérkarból én maradtam meg egyedül, viszont a posztom megszűnt, mert Tóth Mihály visszatért, ezért csak játékosként tartottak volna rám igényt, nekem azonban több kell. Már hosszútávra tervezek és természetesen a családom érdekeit is figyelembe veszem. ÉM-KT

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!