Sport

2012.04.26. 19:54

Európai Olimpiai Bizottság - Borkai: a rendezés már önmagában siker

Budapest, 2012. április 26., csütörtök (MTI) - Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke szerint önmagában már az nagy siker, hogy csütörtöktől szombatig Budapesten rendezik az Európai Olimpiai Bizottság (EOC) 33. konferenciáját.

Budapest, 2012. április 26., csütörtök (MTI) - Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke szerint önmagában már az nagy siker, hogy csütörtöktől szombatig Budapesten rendezik az Európai Olimpiai Bizottság (EOC) 33. konferenciáját.

A csütörtöki megnyitó és plenáris ülés után megtartott sajtótájékoztató után a MOB vezetője az MTI-nek azt mondta, a nyári londoni olimpia szervezőbizottságának képviselőitől hasznos információkat kaptak a szeminárium első napján.

"Az, hogy ilyen rövid idővel a nyári ötkarikás játékok előtt Magyarországon kerül sor az EOC konferenciájára, biztosítja hogy ebben a néhány napban Budapestre figyeljen a sport világba" - tette hozzá Borkai.

Patrick Hickey, az EOC elnöke, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja a sajtótájékoztatón azt mondta: a csütörtöki plenáris ülésen az EOC és a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) működésébe kaphattak bepillantást a konferencia résztvevői, majd az EOC sportolói bizottsága mutatkozott be jelenlévőknek.

Hozzátette: pénteken a londoni, valamint a 2014-es szocsi téli olimpia szervezőbizottsága is előadást a szemináriumon.

Az EOC 33. konferenciáján a 49 európai tagállam delegáltjai, vezetői, az olimpiai szervezőbizottságok, a nemzetközi és a kontinentális ötkarikás bizottságok vezetői, képviselői, valamint társ- és sportszervezetek vesznek részt.

A londoni szervezőbizottság (LOCOG) a tanácskozás keretein belül tartja utolsó egyeztetését a 49 európai tagország vezetőivel. A budapesti ülésen a 2014-es szocsi téli játékok, valamint a szintén 2014-ben, a kínai Nancsingban sorra kerülő nyári ifjúsági olimpia szervezőbizottságának képviselői is részt vesznek.

Ugyancsak a háromnapos tanácskozás idején kerül sor a Nemzetközi Fair Play Bizottság rendezvényeire, köztük a 2011-es díjak ünnepélyes átadására egy gála keretében, szombat este a gödöllői Grassalkovich Kastélyban.

A hivatalos program szerint pénteken 9 órától folytatódik a plenáris ülés, 14:30-tól pedig munkaértekezleteket tartanak. Szombaton reggel ismét plenáris üléssel kezdenek a résztvevők, akik délután Gödöllőre utaznak, ahol a Nemzetközi Fair Play Bizottság díjátadó ünnepsége 18 órakor kezdődik a kastélyban.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!