Sport

2010.09.17. 20:50

Kilenc pakk a lila hálóban

<p>A „kötelező” győzelem begyűjtésének terhével lépett jégre pénteken este a Miskolci Jegesmedvék jégkorongcsapata az Újpest ellen. Egyenletes teljesítményt nyújtva, mindhárom harmadban három gólt lőve meg is szerezték a 3 pontot.</p>

A Jegesmedvék nagy elánnal kezdték a meccset, az első lövés a 20. másodpercben ment Hajek kapujára. A nagy nyomásnak hamar meglett az eredmény: Dubek szomorította el korábbi csapattársait, miután közeli lövését már csak a háló tudta megállítani (0-1). Támadásban maradtak a Macik, és sorra alakították ki a helyzeteket, és a következő gólra nem is kellett sokat várni. A 8 .percben Bonar húzta meg a szélén, középre adta a korongot, és a jól érkező Szilágyi nem hibázott (0-2). Még két egész perc sem telt el, ismét ünnepelhetett a Maci kispad, miután Dubek átadását Bartzen váltotta gólra (0-3). Ekkor úgy tűnt a miskolciak padlóra küldték a lilákat, ám a főként fiatalokból álló hazai csapat nem adta könnyen magát. Próbálkoztak becsülettel, de addig a pontig az okozta a legnagyobb izgalmat a vendégkapu előtt, hogy az egyik szíj Gyenes mammutján elszakadt, és amíg megszerelték, Duscheknek kellett bejönnie. A 18. percben aztán váratlanul szépítettek a hazaiak, Rusznyák közelről vette be Gyenes kapuját (1-3).

Megduplázták

A második harmadban kettős előnyhöz jutottak a lilák, ám még lövésig sem nagyon jutottak. Továbbra is fölényben játszottak a miskolciak, de sokáig azonban ez nem látszott az eredményjelző-táblán, ugyanis több, mint 7 percet kellett várni a következő sárga-fekete gólra. Ekkor Láda Péter hátulról passzolta a kapu elé a pakkot, és az egyedül hagyott Bonar gond nélkül bevágta azt a kapuba (1-4). Ekkor több szemre is szép akciót vezettek a Macik, ám a befejezésbe mindig hiba csúszott. A 11. percben egy rossz átadást csípett el Pichler az újpesti harmadban, egyedül ugrott ki, és a szólót ki is használta (2-4). Ezt követően a Macik fölénye ezután nyomasztóvá vált, a harmadik második felében a játék már folyamatosan az Újpest térfelén folyt, és folyamatos tüzijáték zajlott Hajek kapuja előtt. Ezt végül két emberelőnyös góllal sikerült eredményessé tenni, előbb Szilágyi, majd ismét Bonar volt eredményes (2-6).

Már gólt sem engedtek

A harmadik harmadban sem változott a mérkőzés képe, a Macik fölényben játszottak, és két előnyös góllal, Bonar és Dubek, valamint egy „hagyományos” találattal Saluga révén egészen biztossá tették a győzelmet. Ebben a harmadban az Újpestnek is voltak helyzetei, de Gyenes jól védett.

Folytatás vasárnap

Összességében a Miskolci Jegesmedvék magabiztosan, helyenként látványos kombinációkat is bemutatva hozták a kötelező győzelmet. Folytatás, remélhetőleg hasonló eredménnyel vasárnap este 6 órakor a Volán farmcsapata ellen a miskolci Jégcsarnokban.

H.Sz.


 Jegyzőkönyv 

Újpest - Miskolci Jegesmedvék JSE   2-9 (1-3,1-3, 0-3)  
Újpesti Jégcsarnok, 100 néző, vezette: Gebei, Wolf, Abonyi

MJJSE: Gyenes – Saluga, Sijka, Láda B., Láda P., Egri, Bartzen, Derton, Bonar, Dubek, Korpos, Orosz, Rafaj, Kállai, Kiss, Dányi, Urbán, Gőz, Szilágyi, Duschek (k). Edző: Bob Dever.

Újpest: Hajek – Pichler, Tolnai, Zalavári, Rusznyák, Németh P., Dömötör, Rencz, Németh A.,Vígh, Garbacz, Kukucska, Rosztocsil, Fekecs, Szajbert, Fodor, Davis, Sommer, Szőke (k). Edző: Ancsin János.

Gól: Rusznyák, Pichler ill. Dubek (2), Bonar (3), Szilágyi (2), Bartzen, Saluga

Kiállítás: 24, illetve 8 perc  

Bob Dever: - Aggódtam a meccs elején, hogyan kezdünk majd, de úgy láttam a fiúk megfelelően álltak hozzá. Koncentráltan, jól játszottunk, és végül lőttünk kilenc gólt. Elégedett vagyok a csapattal, remélem ezt a játékot átmentjük a vasárnapi mérkőzésre is.

Ancsin János: - Úgy gondolom, a vereség ellenére is jól játszott a csapatom. Többször is pechesek voltunk, sok gólt kaptunk emberhátrányból. A miskolciak 2-3 gólja szerencsés is volt, de nem ezen múlott. Gratulálok a Miskolcnak!


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!