Sport - Foci

2019.02.21. 13:03

Tarcal nélkül tovább Keleten

Miskolc - Amennyiben az időjárás nem szól közbe, a jövő hét végén indulnak a focibajnokságok.

Miskolc - Amennyiben az időjárás nem szól közbe, a jövő hét végén indulnak a focibajnokságok.

Szerdán tartotta szokásos ligaértekezletét a Magyar Labdarúgó Szövetség Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Igazgatósága. Az esemény tulajdonképpen az aktuális pontvadászat tavaszi szezonjának indulását jelzi, bár a csapatok csak a jövő hétvégén (március 2–3.) lépnek először pályára 2019-ben, miután megtörtént a pontos órarend elkészítése.

A Ferencváros érkezik

Az biztos, hogy nem annyi klub, egyesület kezdi el az évad második felét, mint amennyi az elsőt befejezte, ugyanis a Kelet csoportban ősszel szerepelt tarcaliak (akiknek a két döntetlenjük mellett 4 büntetőpont is szerepelt a nevük mellett, és így -2 ponttal álltak a csoport utolsó, 16. helyén) írásban jelezték, hogy visszalépnek a további küzdelmektől. Ez egyben azt is jelenti, hogy eddigi eredményeiket törölték, és a táblázat utolsó helyére sorolták be őket. Így aztán már mindhárom csoportban 15–15–15 csapattal zajlik tovább a bajnokság, hiszen az Északban és a Középben korábban kialakult ez a helyzet.

Az ősszel csakis idegen pályán játszók közül Sajóvámos (Észak csoport) és Taktaharkány (Kelet csoport) is hazatér, vagyis az összes hazai, tavaszi összecsapásukat saját pályájukon rendezik. Nyékládháza (Közép csoport) házigazdaként Mályiban rendezett mérkőzéseket, és ez a tervek szerint így is lesz egészen április 14-ig, amikor is ünnepélyes keretek között – a Ferencváros öregfiúk csapatának vendégjátékával – fel nem avatják a teljes felújításon átesett létesítményüket.

Kell a licenc

Hétközi játéknap nincs tervben egyik osztályban sem, a hivatalos játéknapok szombat vagy vasárnap. A megyei I. osztályban az utolsó, 30. fordulót június 1-jén szombaton, míg a megyei II. osztályban június 2-án, vasárnap rendezik meg. A megyei I-es bajnok jogot nyer majd az NB III-ért zajló osztályozós szereplésére, és egy héttel később már pályára kell lépnie az első-, egy héttel utána pedig a visszavágó mérkőzésen. Ennek azonban az a feltétele, hogy korábban megkapja az induláshoz elengedhetetlen amatőr licencet, és azt elfogadják, illetve emellett természetesen vállalja a részvételt az osztályozón. Amatőr licenc, annak megléte azonban nem csak az NB III-ban szükséges, hanem a megyei I. osztályú induláshoz is: éppen ezért az Igazgatóság munkatársai felhívják azon klubok vezetőinek figyelmét, amelyek még nem játszottak a megyei élvonalban, de eredményeik alapján arra jogosultak lehetnek, hogy keressék a szervezetnél lévőket, illetve tanulmányozzák a borsod.mlsz.hu oldalon megtalálható Amatőr Licenc Szabályzatot.

ÉM-MI


Hogyan lesz a kupa?

A korábbiakban a megyei igazgatóság bonyolította le a Magyar Kupa első négy (vagy öt) fordulóját, amely tulajdonképpen a megyei selejtező volt. Az utóbbi években a sorozat augusztus elején indult, és a nevezések függvényében dőlt el, hogy melyik megye hány amatőr csapatot adhat fel a főtáblára, az NB-s együtteseken kívül. A 2019/20-as MK-sorozattal kapcsolatban már található egy versenykiírás a Magyar Labdarúgó Szövetség oldalán (idén január 15-én hagyták jóvá), de nem kizárt, hogy ebben lesz módosítás. Ugyanis a megyei igazgatók jövő heti értekezletén témajavaslatként szerepel a kupa esetleges átszervezése, mivel ez a rendszer, a nyár közepi kezdési időpont az alacsonyabb osztályú sportszervezeteknek nem a legmegfelelőbb.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!