Sport - Foci

2018.05.25. 11:26

EURO-2020 - A C csoport győztese játszik nyolcaddöntőt Budapesten

Kijev - A C csoport győztese játszik majd a budapesti nyolcaddöntőben a 2020-as labdarúgó Európa-bajnokságon.

Kijev - A C csoport győztese játszik majd a budapesti nyolcaddöntőben a 2020-as labdarúgó Európa-bajnokságon.

Az európai szövetség (UEFA) végrehajtó bizottságának csütörtöki, kijevi ülésén meghozott döntés alapján 2020. június 28-án - a nyolcaddöntők második játéknapján - a C csoport első helyezettje a D, E, vagy F csoport harmadikjával találkozik majd a nyolc közé jutásért. Ez azt jelenti, ha a magyar válogatott harmadikként lépne tovább az F jelű kvartettjéből, akkor akár a kieséses szakaszban is otthon játszhatna.

Az már decemberben eldőlt, hogy a csoportkörre vonatkozóan a 12 ország rendező városai közül Budapest Münchennel került párba, és ez a két helyszín az F jelű négyes küzdelmeinek ad otthont. Erre azért volt szükség, mert ha kijut olyan válogatott, amelynek országa rendező, akkor a nemzeti együttes két találkozóját hazai pályán játszhatja a három csoportmeccséből.

Budapest és München mellett Róma Bakuval, Szentpétervár Koppenhágával, Amszterdam Bukaresttel, Bilbao Dublinnal, míg Glasgow a beugró Londonnal került párba. A helyszínpartnerek egy-egy csoport hat mérkőzésének, valamint egy-egy nyolcad- és negyeddöntőnek adnak otthont.

A torna nyitómérkőzését Rómában, a döntőjét Londonban rendezik.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!