Sport - Foci

2017.02.12. 19:27

Mezőkövesd Zsóry FC: „Csapnivaló” első félidő után megélénkült a küzdelem

Mezőkövesd - Nem szereztek előnyt a visszavágóra a Magyar Kupa nyolcaddöntő első mérkőzésén a mezőkövesdiek.

Mezőkövesd - Nem szereztek előnyt a visszavágóra a Magyar Kupa nyolcaddöntő első mérkőzésén a mezőkövesdiek.

A nyolcaddöntő odavágóját eszményi időben játszották: sütött a nap, erre hosszú hetek óta nem volt példa, a klíma a tavaszt idézte és a pálya talajára sem lehetett panasz.

Sokan hiányoztak

A hazaiak „foghíjasan” várták a találkozót, nélkülözték az eltiltott Diallót, a sérült Fótyikot, Hegedűs D.-t és Szelest, míg Farkas D., Sulek és Vasiljevic játékengedélye nem érkezett meg, így mesterük nem vehette őket figyelembe. Ennek következtében Sivic Tomislav nem az előzetesen tervezett csapatát játszatta: a játékengedélyek híján lett Gohérból kezdő a védelem bal oldalán, Vági pedig a bal helyett a hátsó alakzat jobb szélére került. A hazai változásokhoz tartozik még, hogy a csapatkapitányi poszton Strestik váltotta Vágit.

Az első félidőről jót, vagy semmit alapon csupán annyit érdemes megjegyezni, hogy a gyepen gyakorlatilag nem történt semmi (emiatt a szünetben néhányan hazamentek). Többet támadott a Gyirmót, de ezt veszély nélkül tette. Vass P.-t és Hudákot kellett ápolni, és a krónikához tartozik még, hogy Erdős J. les címén nem adott meg egy gyirmóti gólt, valamint a 32. percben ment az első lövés kapura, feladója Molnár G. volt.

A szünet után

A szakvezetők bizonyára megmosták a játékosok fejét az öltözőben, a folytatásra ugyanis megélénkült a küzdelem, már akadtak szép megoldások is, bár Novák ugyan a kaput akarta bevenni, helyette viszont kirúgta a labdát a stadionból. Csaknem tíz perc elteltével Nagy S. a felső lécre tolt egy szögletet, míg a túloldalon majdnem tizenegyes gyanús esetben intett továbbot a játékvezető.

Később Gohér szabadrúgásból veszélyeztetett, Strestik mellé lőtt, a gyirmótiak közül pedig az „égimeszelők” Vass P. és Novák többször fejessel próbálták meg bevenni Tujvel hálóját. A hajrában a kövesdiek kapusa akaratán kívül főszereplő lett. Egy kirúgásnál combsérülést szenvedett, öt percig ápolták, majd miután vetődve mellre ölelt egy a labdát, jelezte, hogy nem tudja tovább folytatni a játékot és lebicegett a pályáról. Végül maradt a 0-0, a meccsre pár nap múlva pedig már senki nem fog emlékezni.

Pénteken este...

Sivic Tomislav a lefújás után nem állt a sajtó rendelkezésére, ezért vasárnap délután kértük mérlegkészítésre. A tréner így értékelt:

– Igazságos eredmény született. Az első félidőben a Gyirmót birtokolta többet a labdát, a második szakaszban viszont már kidolgoztunk pár olyan helyzetet, amelyekből gól is születhetett volna. A látottak alapján úgy ítélem meg, hogy jó úton vagyunk.

A szakvezetőtől megkérdeztük, hogy miért nélkülözték Farkas D.-t, Suleket és Vasiljevicet, mire így felelt:

– Pénteken este tudtam meg, hogy nincs játékengedélyük. A papírok beszerzését pedig időre el lehetett volna intézni, de ez nem történt meg...

- ÉM-KT -


Mezőkövesd Zsóry FC – Gyirmót FC Győr 0-0

Mezőkövesd, 980 néző. V.: Erdős J.

Mezőkövesd Zsóry FC: Tujvel – Vági, Hudák, Balogh B., Gohér – Tóth B., Egerszegi – Molnár G., Pauljevic, Kink – Strestik. Vezetőedző: Sivic Tomislav.

Gyirmót FC Győr: Nagy S. – Vass P., Kiss M., Bojovic, Radeljic – Bori, Kolcák – Tanchyk, Simon A., Tamás K. – Bebeto. Vezetőedző: Urbányi István.

Csere: Kink helyett Bacelic-Grgic a 46., Simon A. helyett Novák, a 46., Bebeto helyett Sebastian a 60., Tamás K. helyett Szegi a 73., Tóth B. helyett Orosz M. a 84., Tujvel helyett Dombó a 86. percben.

Sárga lap: Hudák a 46., Bebeto 49., Tóth B. a 65. percben.

Jók: Molnár G., Vági, ill. Radeljic, Novák.

Sivic Tomislav: a mérkőzés után nem nyilatkozott, elhagyta a stadiont.

Urbányi István: – Nagyon örülök, hogy le tudtuk játszani a mérkőzést, ez nekünk fontos volt a rajt előtt. Sok új játékos érkezett hozzánk, új csapatot építünk, új szellemiséget honosítunk meg és az első lépést megtettük. Nem kaptunk gólt, viszont majd gólokat kell rúgnunk. Jó eredmény az iksz, jóllehet pár százan a találkozó egyes szakaszaiban biztosan „elaludtak”. A szünet után már nagyobb volt a tempó, összességében azonban ettől több van a csapatban.


Labdarúgó Magyar Kupa, nyolcaddöntő, 1. mérkőzések

Zalaegerszegi TE FC (NB II) – Újpest FC (NB I) 1-4 (0-2)

FC Csákvár (NB II) – Soproni VSE (NB II) 2-1 (2-1)

Érdi VSE (NB III) – Budafoki MTE (NB III) 2-1 (1-1)

Dorogi FC (NB II) – Vasas FC (NB I) 1-2 (1-1)

Ferencvárosi TC (NB I) – Budapest Honvéd (NB I) 2-1 (1-0)

Kedden, 14.00-tól játsszák:

Ceglédi VSE (NB II) – Diósgyőri VTK (NB I)

Szentlőrinc SE (NB III) – Szolnoki MÁV FC (NB II)

A visszavágókat március 1-jén rendezik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!