Sport - Foci

2013.05.08. 18:48

Temesvári: "A világ első számú szakvezetője vonul vissza"

Budapest, 2013. május 8., szerda (MTI) - Temesvári Miklós szerint jó barátja, Sir Alex Ferguson személyében minden idők legjobb futballedzője vonul vissza.

Budapest, 2013. május 8., szerda (MTI) - Temesvári Miklós szerint jó barátja, Sir Alex Ferguson személyében minden idők legjobb futballedzője vonul vissza.

A szakember az MTI érdeklődésére felelevenítette a 71 éves skót szakemberrel kötött barátságának kezdetét is:

"1984-ben az Újpesti Dózsa vezetőedzőjeként a címvédő Aberdeenel játszottunk a Kupagyőztesek Európa Kupájában, ő már az első mérkőzés előtt itt volt és megnézte a Honvéd elleni kupamérkőzésünket. Elmentünk együtt vacsorázni, majd amikor én mentem ki Skóciába akkor is találkoztunk, és egy spontán barátság alakult ki kettőnk között."

Az említett párharc első felvonását az Újpest hazai környezetben 2-0-ra nyerte, a visszavágón a skót együttes két perccel a rendes játékidő vége előtt szerezte a hosszabbítást jelentő második gólt, és végül a ráadásban továbbjutott.

A 74 éves Temesvári elmondta, később az 1984-es franciaországi Európa-bajnokságon is találkoztak, ezt követően azonban egy hosszabb szünet következett.

"2002-ben amikor a ZTE-vel találkozott a Manchester United, csakúgy kimentem a meccsre, amikor meglátott, szinte rögtön oda is szaladt hozzám. Ezt követően a szállodában is találkoztunk, majd hasonlóképpen zajlottak a dolgok, amikor a Debrecennel csatáztak a BL-ben. Ezt követően levélben és sms-ben tartottuk a kapcsolatot" - nyilatkozta Temesvári, akinek közbenjárására Ferguson 2007 januárjában magyar szakembereknek tartott előadást Budapesten. "Egy Arsenal elleni derbit követően nem is utazott vissza a csapattal, hanem rögtön Magyarországra sietett, semmilyen tiszteletdíjat nem fogadott el."

A tréner hangsúlyozta, Ferguson egyedülálló és megismételhetetlen eredményeket ért el együtteseivel, személyében a "világ első számú szakvezetője vonul vissza".

"A múlt héten beszéltem vele telefonon, de nem mondta, hogy a visszavonulást tervezné, nagyon meglepett a dolog" - tette hozzá Temesvári, aki szerint Ferguson "pótolhatatlan", ugyanakkor biztos abban, hogy a skót tréner szava is döntő lesz majd abban, ki veszi át a helyét.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!