Sport - Foci

2012.03.09. 09:59

Tovább fiatalodik a DVTK-tarcsi

Megtartaná dobogós pozícióját a DVTK tartalék az NB III Mátra csoportjában.

Megtartaná dobogós pozícióját a DVTK tartalék az NB III Mátra csoportjában.

A diósgyőri együttes Bocsi Zoltán edző irányításával szerepel a harmadosztályban, és – amint azt már többször megírtuk – más elképzelésekkel, mint az a csapat, amelyik nem tartalék gárda.

– Az elsődleges, hogy a gyerekek olyan tudást szerezzenk, amit később kamatoztathatnak – hangsúlyozta a szakvezető. – A klubnál a cél az, hogy az U19-eseknek sikerüljön felkerülni a legmagasabb osztályba, ennek érdekében például előrébb hoztuk a Salgótarján elleni mérkőzésünket, de szeretnénk a Putnokkal is korábban játszani, ám ehhez, miután az utolsó fordulóról van szó, a Magyar Labdarúgó Szövetség engedélye szükséges. Van egy változásunk a 18. fordulóban is, ekkor pénteken lépünk pályára, mert azon a hét végén egy torna lesz.

A DVTK tartaléknál annyiban tovább változott a rendelkezésre álló keret, hogy a tavaszt máshol kezdi pár olyan labdarúgó, akik az ősszel a keretében szerepeltek (Szabó, Illés, Halgas, Pál):

– Így még tovább fiatalodunk, az U18-asoknak is több lesz a lehetőségük – tette hozzá Bocsi Zoltán, aki szót ejtett arról is, hogy mégis mit remélem legényeitől a következő fél évadban: – Azt hiszem, ha ott tudnánk maradni a dobogón, az szép teljesítmény lenne a srácoktól, merthogy a csapatok nagy része talált plusz forrásokat az erősítésre.

ÉM-MI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!