Sport - Foci

2011.12.30. 09:27

ÓFC: Hazai pályán veretlenek maradtak

A dobogótól csupán két pontra telel az Ózdi FC NB III-as futballcsapata.

A dobogótól csupán két pontra telel az Ózdi FC NB III-as futballcsapata.A Mátra-csoport középső részében – egész pontosan a hetedik helyen - találkozhatunk az Ózdi FC nevével. A labdarúgó NB III-ban az észak-borsodiak az elmúlt esztendőkhöz képest sokkal kiegyensúlyozottabb és eredményesebb idényt produkáltak a mögöttünk hagyott hónapokban. Hazai pályán kifejezetten eredményesek voltak, de idegenből is csipegettek pontokat, ami egy sokkal nyugodtabb tavaszi idényt feltételez.

Kialakult a gerinc

– A legnagyobb pozitívuma az volt az ősznek, hogy hazai körülmények között meg tudtuk őrizni a veretlenségünket – összegezte a tizenöt mérkőzés tapasztalatait Zimmermann Tamás, az Ózdi FC vezetőedzője. – Némi hiányérzetem azért maradt, mert a látványosságot tekintve elmaradtunk a szurkolók elvárásaitól. Több mérkőzésen akadozott az előre játékunk, ezen kell változtatni tavasszal. Nyáron azzal a szándékkal vágtunk neki a munkának, hogy kialakítsunk egy stabil gerincet, amelyre nyugodtan építkezhetünk. Érzéseim szerint ez sikerült, bár egy kicsit megfogyatkoztunk a végére. Ugyanakkor így azt is lemértük, hogy a későbbiekben kire lehet számítani, és kire nem.

Év közben a közép pályáról kivált Balogh Sándor hiánya okozott gondot az Ózdi FC-nél. Ettől függetlenül az látszott, hogy a Diósgyőrtől és a Kazincbarcikából kölcsönkapott játékosok, jó elegyet alkottak az ózdiakkal, ami az eredményekben is megmutatkozott. Az ÓFC hét mérkőzésen hagyta el győztesen a pályán, kétszer végzett döntetlenre, és csupán öt vereséget szenvedett. A gárda nagyjából kihozta azt, ami bennük volt.

Kevés hiányzott

- A hazai mérleggel maximálisan elégedett vagyok, idegenben viszont voltak olyan találkozók, ahol hullajtottunk pontokat – folytatta Zimmermann Tamás. – Igaz, egyetlen alkalommal sem játszottunk alárendelt szerepet, hiszen a legnagyobb vereségünk a Vasas elleni 3-0 volt, de ekkor egy nagyon megerősített angyalföldi csapattal találkoztunk. Még mindig bosszant az elvesztett felsőtárkányi mérkőzés, és a legvégén Tiszaújvárosban is volt esélyünk a pontszerzésre. Ha ezek közül csak az egyiket megnyerjük, most a dobogón várnánk a folytatást.

Az éllovas Putnok, és a második Tura mögött tehát nagyon szoros az állás, a harmadik és a tízedik között csupán öt pont a különbség. Az Ózdi FC tavasszal szeretne odaférkőzni a dobogó közelébe. Ennek érdekében a csapat január közepén megkezdi a munkát a tavaszi idényre. Az első időszakban a motorikus fejlesztésen lesz a fő hangsúly, februártól pedig már edzőmérkőzéseket is játszik majd a fekete-fehér társaság.

Zimmermann Tamás és a klub vezetése a keret megerősítésén is fáradozik. Az elképzelések szerint négy labdarúgó igazolására nyílhat lehetőség, ami további stabilitást adhat az ÓFC-nek.

ÉM-ME


Gólszerzők

6 gólos: Füleki Csaba

3 gólos: Kovács Szilárd, Oltyán Zsolt

2 gólos: Ruszó János

1 gólos: Tamás Gábor, Asszony Béla, Urbancsik Attila, Csák Károly, Berta István

Molnár András (Gyöngyöshalász) öngólja is hozzájárult az ÓFC őszi gólterméséhez.


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!