Sport - Foci

2011.10.13. 16:43

Csertői: „Mindenképpen nyerni szeretnénk"

Debrecen - A Győri ETO FC vezetőedzője három ponttal akar távozni az Oláh Gábor utcából.

Debrecen - A Győri ETO FC vezetőedzője három ponttal akar távozni az Oláh Gábor utcából.

Szombaton délután három órától a szezon legnagyobb rangadójává előlépett kilencven perc vár a DVSC-TEVA labdarúgóira, ugyanis a tabella élén tanyázó cívisvárosi társaság az egypontos hátrányban a második helyen álló Győrt fogadja. Az összecsapás akár az őszi elsőségről is dönthet, hiszen hazai siker esetén kissé leszakítanák a riválisukat a piros-fehérek, míg a vendégek győzelme előzést érne a Rába-partiaknak. Ami biztos, nem csak a presztízs miatt lesz kiváló hangulat a stadionban, hanem a várható telt ház végett is.

Nem a döntetlenre készülnek

A találkozó előtt az ETO szakmai munkájáért felelős Csertői Aurélt szólaltatta meg a Hajdú-bihari Napló.

– A Debrecent senkinek sem kell külön bemutatni, hiszen vezetik a tabellát az NB I-ben – fogalmazott a zöld-fehérek szakvezetője.

– Kitűnő csapatot alkotnak a hajdúságiak, ráadásul mostanság remek formát is futnak, de ez igaz ránk is. A DVSC-től lendületes, agresszív futballt várok hazai pályán, biztos, hogy nagyon nehéz és küzdelmes mérkőzésre készülhetünk a Nagyerdőn – mondta a tréner, akinek felvetettük, az utóbbi időben többször is a győriek fejére olvasták, hogy túlságosan védekező focit játszanak.

– Nem tudom, ki állította ezt, de nem is érdekel. A védekezés hozzá tartozik a labdarúgáshoz, ugyanúgy mint a támadójáték, nem is akarok ezzel a kijelentéssel foglalkozni. Ami a szombati meccset illeti, mindenképpen nyerni szeretnénk, ez a célunk, ezért utazunk Debrecenbe! Persze, alakulhat úgy a kilencven perc, hogy esetleg a pontszerzést is értékesnek tartom, de ezt csak a lefújás után lehet megítélni. Mi nem a döntetlenre készülünk.

Folytassa, Rezes!

A hírek szerint nyolcszáz ETO-szurkoló kíséri majd el az együttest a Hajdúságba, azaz jelentős támogatást kapnak majd a győriek a vendégszektorból.

– Ez mindenképpen örvendetes, tudom, hogy minden futballistát feldob, ha sokan szurkolnak a csapatának. Azon leszünk, hogy ezt a rengeteg embert jó teljesítménnyel és egy szép sikerrel boldoggá tegyük - adott hangot reményeinek Csertői.

Ami a Lokit illeti: a csapat háza táján az utóbbi napokban annak örülhettek, hogy a Kolozsvár ellen kisebb sérülést szenvedett két belső védő, Mészáros Norbert és Dajan Simac rendbe jött, így biztosan ott lesznek a Győr elleni rangadón, ahogyan a gárdával készül a korábban a maródiak listáján szereplő Luis Ramos és Rezes László is. Utóbbi olyannyira felépült, hogy szerdán az ő góljával nyerte meg a Ligakupa összecsapást a DVSC-TEVA a Mezőkövesd ellen. Jöhet a hasonló folytatás!

HBN-TN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!