Sátoraljaújhely hírei

2017.10.03. 16:01

Gyárlátogatáson az elnökség

Sátoraljaújhely - A Certa Kft.-nél vendégeskedett a BOKIK elnöksége hétfőn.

Sátoraljaújhely - A Certa Kft.-nél vendégeskedett a BOKIK elnöksége hétfőn.

Sátoraljaújhelyen tartotta soros elnökségi ülését hétfőn a B.-A.-Z. Megyei Kereskedelmi és Iparkamara.

Az elnökség tagjai és a kollégiumi elnökök Rudnay Lajos és Farkas János, a Certa Kft. tulajdonosainak meghívására érkeztek hazánk egyik legrégibb, legnagyobb és legsokoldalúbb öntödéjébe, hogy megismerjék a cég történetét és tevékenységét. A több mint öt évtizedes horganyöntészeti tapasztalattal büszkélkedő társaságnál 450-féle alkatrészt gyártanak többek között a GE, a Bosch, a ZF és a Jabil számára. Az elmúlt évi 2 millió eurós fejlesztés után idén 1,5 millió eurós beruházás valósul meg a Certánál annak érdekében, hogy minél szélesebb körű szolgáltatást nyújtsanak ügyfeleiknek, ügyelve arra, hogy megtartsák a termékskálán belül az iparágak egyensúlyát.

Mint elhangzott, a társaság célja, hogy a jelenlegi 4 milliárd forintos árbevételt megduplázzák, a létszámot a mostani 400 főről 500-ra növeljék a következő öt évben, valamint új gyártócsarnokot építsenek.

Az üzemlátogatást követően az elnökség tagjai a megyei foglalkoztatási együttműködésekről kaptak tájékoztatást Lórántné Orosz Edittől, a Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának vezetőjétől, valamint meghallgatták Bihall Tamás, a BOKIK elnökének beszámolóját az elmúlt időszak eseményeiről. Bihall Tamás kitért többek között a Széchenyi Kártya aktualitásaira, a szakképzési tanévnyitón elhangzottakra, valamint ismertette, hogyan állnak a kamara székházának felújítási munkálatai.

ÉM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!