Sárospatak hírei

2017.08.18. 12:06

Zempléni Fesztivál - „Nem ünneplünk, örülünk”

Sárospatak - Turjányi Miklós fesztiváligazgató szerint siker az idei Zempléni Fesztivál.

Sárospatak - Turjányi Miklós fesztiváligazgató szerint siker az idei Zempléni Fesztivál.

A tavalyi jubileumi fesztivál után sem állt meg az élet, idén immár a 26. Zempléni Fesztivál várta és várja a látogatókat. Turjányi Miklós fesztiváligazgatót arra kértük, a záráshoz közeledve értékelje az idei rendezvénysorozatot.

Zemplén egy egészen kivételes helye az országnak." Turjányi Miklós

Pozitív visszajelzések

– Egy olyan fesztivál életében, mint a miénk, kiemelkedően fontos az időjárás, hiszen koncertjeink, programjaink zömét a szabad ég alatt tartjuk – mondja Turjányi Miklós. – Eddig nagyon nagy szerencsénk volt, gyönyörű volt az idő. Egyedül a szombati elő­adást kellett félbeszakítanunk a Tokaj Fesztiválkatlanban a csapkodó villámok miatt, de másnap az esőnapi előadás már akadálytalanul lement. Nem panaszkodhatunk, hiszen szinte minden rendezvényünk telt házzal megy. Több olyan koncertünk is volt, amire már elővételben elkeltek a jegyek, ez a korábbi évekre nem volt jellemző. Aki nem vásárolt időben, az lemaradhatott a nyitókoncertről, Miklósa Erika fellépéséről és a péntek esti ABBA Symphony előadásra is olyan ütemben fogynak a jegyek, hogy alighanem kitehetjük majd a „Megtelt” táblát. Az egyre több gyerekprogramunk sikerét jelzi, hogy sok kisgyerekes családdal is találkozunk. Az is fontos, a fellépő művészek hogy érzik magukat nálunk. Szerencsére csak pozitív jelzést kaptunk. A visszatérő művészek azért választanak minket, mert tudják, hová jönnek, de az először fellépők is szeretik a fesztiválhelyszíneket.

Itt tartani

Egy fesztivál életében az sem mindegy, mennyi ideig sikerül helyben tartani a vendégeket.

– Igyekszünk olyan programokat kínálni, hogy az idelátogatók ne akarjanak egy nap után elmenni. Ezt szolgálják többek között a kirándulókoncertek, amelynek keretében egy-egy településsel lehet megismerkedni Mádtól kezdve Tarcalon, Tolcsván, Komlóskán át egészen Kőkapuig, és elnézést kérek azon településektől, amelyeket itt most nem soroltam fel. Zemplén egy egészen kivételes helye az országnak, csodálatos természeti adottságokkal, remek kirándulási lehetőségekkel, egyre több minőségi pincészettel, hiszen azért ne feledjük el, a Tokaji borvidéken vagyunk, ahol tíz évvel ezelőtt még meg tudtam számolni, hány minőségi pincészet található. Most már erre nem mernék vállalkozni, mert a meglévők mellett annyi tehetséges fiatal borász mutatja meg magát, hogy ember legyen a talpán, aki mindet végig tudja látogatni. Azt kell mondani, hogy most már ott tartunk, a szálláshelyek kapacitása az, ami határt szab a fesztiválnak, hiszen már előre elkelnek a szálláshelyek, és aki nem foglal időben, nem tud hol aludni. Meg­győződésem, hogy ha több szálláshely lenne a környéken, az több száz látogatót jelentene. Összességében azt tudom elmondani, idén is egy jó fesztiválévet zárunk Zemplénben. Idén nem ünneplünk, örülünk és ezzel a lendülettel vágunk neki a következő negyedszázadnak – mondta a fesztiváligazgató.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!