Putnok hírei

2018.03.09. 15:15

Putnok: már csak kisebb elintézendők vannak a sportlétesítményben

Putnok - Március 24-én a Vasas ellen avatják a megújult putnoki ­futball létesítményt.

Putnok - Március 24-én a Vasas ellen avatják a megújult putnoki ­futball létesítményt.

Szerda délelőtt a Magyar Labdarúgó Szövetség pályahitelesítésért felelős képviselője bejárást tartott Putnokon, a Várady Béla Sportközpontban, ahol körülbelül egy évvel ezelőtt kezdődött el a helyi stadion rekonstrukciója. Amint azt Knopp Richárd, a Putnok FC Kft. ügyvezetője lapunknak elmondta, a szakember szinte mindent rendben talált, csupán apróbb észrevételei voltak, s amennyiben ezeket elvégzik, már nem lesz szükséges az újabb személyes szemle, azoknak a megtörténtét elég lesz majd – fotókkal dokumentálva – elektronikus úton eljuttatni a szövetség részére. Ezután még a helyi szervek (például: katasztrófavédelem, rendőrség) is bejárást tartanak, s ha azoktól is megkapják az engedélyeket, áprilistól már másodosztályú találkozókat is rendezhetnek a pályán. A hazai NB III-as együttes mellett ugyanis itt folytathatja a pontvadászatot az NB II-es Kazincbarcikai SC is. „Köszönjük, a Tiszaújvárosi Sport Park összes dolgozójának azt, hogy befogadtak bennünket, mindent megtettek azért, hogy otthon érezzük magunkat” – tette hozzá ezt Kádár Zsolt, a KBSC sportigazgatója, aki kiemelte Putnok sport-, labdarúgás szeretetét, hogy segítséget nyújtanak a barcikai klubnak addig, amíg ott is meg nem valósul egy hasonló beruházás.

Főépület: korábban

Amint az ismert, a projektre – amelynek Putnok városa volt a kedvezményezettje, nem a PFC Kft. – a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium biztosított 265 millió forintot 2017 tavaszán, a stadionfelújítási tartalék keretből. Ezen összegből megújult a pálya (amely automata locsolóberendezést kapott), a vendégszektor, a 800 férőhelyes főlelátót befedték, kialakítottak VIP, illetve sajtó helyeket, beléptető-rendszert, valamint büféket. Közdtudott, hogy a létesítmény főépülete taós forrásból már korábban új köntöst kapott. A hivatalos átadót március 24-ére tervezik, akkor – mivel szünet lesz az NB I-ben – Várady Béla egykori klubja, a Vasas érkezik az avatóra.

ÉM-MI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!