Putnok hírei

2012.06.26. 10:24

Gömöri Nyár rendezvénysorozat Putnokon

Putnok - A Péczeli József Általános és Alapfokú Művészeti iskola szervezésében, gyerekrajzokból kiállítást rendeztek Putnokon, a Tóth Ede Művelődési Ház nagytermében, a téma a „Magyar Népmesék” illusztrálása volt.

Putnok - A Péczeli József Általános és Alapfokú Művészeti iskola szervezésében, gyerekrajzokból kiállítást rendeztek Putnokon, a Tóth Ede Művelődési Ház nagytermében, a téma a „Magyar Népmesék” illusztrálása volt.A pályázatra több, mint kétszáz rajz érkezett. A versenykiírók lehetőséget adtak az iskolások mellett az óvodásoknak is, hogy bekapcsolódjanak rajzaikkal a mesék világába. Pályázóban nem volt hiány, hiszen Kónya István művésztanár elmondása szerint a térség iskoláiból is küldtek rajzokat a gyerekek, de még a helyi középiskolából is jelentkeztek diákok. A beérkező rajzok több rostán is átmentek mielőtt a zsűri értékelte volna őket. Az első három helyezettet korcsoportonként díjazták, de a különdíjak is gazdára találtak. 

Az értékes könyveket, ajándékokat a Péczeli József Gyermekalapítvány finanszírozta. A kiállítás  része volt a Gömöri Nyár rendezvénysorozatának, a kis művészek tárlata, egész nyáron megtekinthető a Tóth Ede Művelődési Házban szombat és vasárnap kivételével.

- Tamás István -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!