Putnok hírei

2011.03.12. 20:51

Turul-szobrot avattak Putnokon

<p>Putnok - A gömöriek régi vágya teljesült azzal, hogy turulszobrot avathatunk– jelentette ki Tamás Barnabás országgyűlési képviselő, Putnok polgármestere a szombati ünnepségen.</p>

Zsúfolásig megtelt a Serényi tér a jeles eseményre, külön köszöntötte Semjén Zsoltot, a nemzeti ügyekért felelős miniszterelnök-helyettest, dr. Latorcai Jánost, az országgyűlés alelnökét, dr. Demeter Ervint, a megyei kormányhivatal vezetőjét és dr. Kovács János megyei főjegyzőt, valamint a felvidéki városok, települések polgármestereit, küldötteit.

Semjén Zsolt ünnepi beszédében azt hangsúlyozta, hogy erőt,hitet és öntudatot meríthetünk őseink dicső példájából, és a történelmünkben rejlő tanulságokat meg kell szívlelnünk ma is, mert ez a megmaradásunk esélye.
A Szent Koronát és a turult nem kell szembeállítani, mert együtt van helye a Panteonban. A turul ma már nem pogány jelkép, az évszázadok ugyanis megszentelték e nemes hagyományt. A turul is a magyar megmaradás, az élni akarás szimbóluma. 
A magyar nemzet Panteonjában a viták ellenére ugyanúgy ott a helye Kossuthnak, Széchenyinek és Deáknak. Egy nemzet tagjai ők, mindannyian egységesek voltak a nemzethez való hűségben.  Minden nemzet egyszeri és megismételhetetlen érték, senki nem adhatja az emberiségnek azt az értéket, ami a magyarság, csak mi - fogalmazott. Senki nem adhatta az egyetemes emberiségnek Petőfi, Arany Jánost, Bartókot és Adyt, csak a magyarság - érvelt. "(...) és ha mi eltűnünk a történelemből, akkor az egyetemes emberiség lesz örökre, pótolhatatlanul szegényebb egy sajátos arccal" - jegyezte meg.
Mindig ugyanaz volt a feladat: a magyar megmaradásának a parancsa",mely ma is ugyanaz, a nemzeti megmaradás és az idők szavának megfelelő szükséges átalakulás. A magyar nemzet sírásójának nevezte azt, aki a kettő közül bármelyiket is feladja.

Ez a március 15-e nem egy a sok közül, ugyanis szerte a Kárpát-medencében, a határon túl rekedt magyar nemzet része, magyarjai, letehetik az állampolgársági esküt. Az a magyarság, amit Trianonban szétszakítottak, az most a magyar állampolgárság lehetősége által közjogi értelemben is egyesül - jelentette ki. A felvidéki magyarokhoz külön üzenetet intézett, mert ami lehetővé vált Romániában, Szerbiában, az sajnos ebben a formában nem adatott meg a Szlovákiába rekedt magyarságnak.
"Innen üzenem nekik, hogy jöjjenek át Magyarországra - akár ide, Gömör fővárosába -, és adják be itt az állampolgársági kérelmet, mert Magyarország sem Szlovákiának, sem semmilyen más országnak nem ad ki állampolgársági információt”. Vége van „a merjünk kicsik lenni időszakának, a mi küldetésünk az, hogy merjünk nagyok lenni”. A nemzeti érdekeinket nem rendeljük alá többé más országoknak. Az az állampolgársági törvény pedig, amelyet megalkottak, a legalapvetőbb emberi jogokon nyugszik, mindenben megfelel  a nemzetközi követelményeknek–fejezte be ünnepi gondolatait Semjén Zsolt.

Ezt követően felavatta a putnoki művésztanár, szobrászművész Kónya István által készített turulszobrot. A turulszobor létrehozását egyébként a Putnok Városért Egyesület kezdeményezte, az ötletet magánemberek és civilszervezetek jó szándékú adományozásaikkal támogatták. Kónya Istvánnak ez már a harmadik köztéri alkotása Putnokon: az első Szent István király mellszobra volt, a második pedig a szakállas farkas legendáját feldolgozó bronz ivókútja. A turulszobor szárnyainak fesztávolsága 3 méter, a szobor 5,5 méter magas és 7,5 mázsa súlyú. Nem koronás turul, hanem honfoglalás kori karddal ábrázolt. A bronzból készült szárnyát kiterjesztő kerecsensólyom lábainál 50 kilogrammos kard van. Cseh István kanonok szentelte meg a turulszobrot, Béres Zsolt református lelkipásztor pedig megáldotta.

BGY

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!