Szponzorált tartalom

2021.08.31. 07:09

Új beruházások Hejőszalontán

A koronavírus sem zökkentette ki Hejőszalontát a megszokott életéből.

Forrás: PH

Hejőszalontán a települést szinte alig érintette a vírusfertőzés, négy család fertőződött meg, de komolyabb szövődmény nem keletkezett. A lakosság nagyon pozitívan állt hozzá a Covid elleni oltáshoz, a felnőttek mintegy 80 százaléka beoltatta magát. Az oltás helyben is történt, a háziorvos és az asszisztencia bármikor az emberek szolgálatában volt, a falugondnoki busz pedig folyamatosan szállította a felnőtteket az oltópontokra – mondta el Anderkó József Hejőszalonta polgármestere.

Nem akadályozott

A pandémia a beruházásokat sem befolyásolta, hiszen szeptemberben kerül átadásra a hat darab szociális bérlakás, amelyet már nagyon várnak a rászoruló családok.

Megkezdődött a szennyvíz beruházások kivitelezése, amely 2023- ban kerül befejezésre. Nagy öröm ez egy kis település életében. Továbbra is nagy hangsúlyt fektetünk a közmunka programjainkra, főleg a mezőgazdasági elemére. Az idei forró nyár nagyon nagy terhet rótt ránk, ezért idén locsolórendszert telepítettünk a fóliasátrakba. Ez év januárjától elindítottuk a falugondnoki szolgálatot, amely működtetéséhez lehetőségünk nyílt pályázni egy falugondnoki járműre. A pályázatunk pozitív elbírálásra került, egy pár hónapon belül meg is is érkezik a jármű. A jövőbeni terveinkben szerepel az óvodánk korszerűsítése, esetleges bővítése, mivel a gyermeklétszám egyre növekszik. A terv már elkészült, csak a pályázat megjelenésére várunk. Ez évben kellene még megvalósítanunk több megnyert pályázatot is (Rákóczi Ferenc utca részbeni aszfaltozása, az önkormányzati hivatal energetikai fejlesztése, hőszigetelése).

A közmunkások több fejlesztő tanfolyamon vettek részt: betanított kőműves, könnyűszerkezet-szerelő, mezőgazdasági munkás, szociális segítő. Közösségfejlesztő rendezvények kerülnek megrendezése, amelyek a pandémia miatt nem kerültek megrendezésre. Augusztus 27-én egy nagyszabású egész napos rendezvényt tartunk. Helyi nemzetiségek zenei- és kulturális rendezvényei Hejőszalontán megnevezéssel főzőversennyel egybekötve. Augusztus 18-án három busszal, 140 fővel kirándultunk a Nyíregyházi állatkertbe, mely nagy sikert aratott – ismertette a polgármester.

(PR cikk)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában