Ózd hírei

2018.10.28. 10:07

Szarkalábakkal is ropják Ózdon

Ózd - Az ország minden tájáról kap meghívást az ózdi idősek néptánc­csoportja.

Ózd - Az ország minden tájáról kap meghívást az ózdi idősek néptánc­csoportja.

A Szarkaláb Néptánccsoport amellett, hogy mozgásos szórakozási lehetőséget biztosít tagjainak, táncfesztiválok, versenyek keretében bejárja az egész országot, és a régió szociális otthonaiban, illetve városi rendezvényeken vállal fellépéseket.

Táncos gyökerek

– 2006-ban alakult, de 2010 óta működik ezen a néven a tízfős csoport, és a Civil Ház próbatermében és színpadán találkozik hetente. Egyik tagunk hivatásos együttesben táncolt fiatal korában. Nekem pedig a gimnáziumi négy év a néptánc jegyében telt el. Többek részéről igény mutatkozott egy szépkorú táncoslábú közösség létrehozására – mesélte Kedvesné Begala Mária, a néptánccsoport vezetője.

Karikázóban profik

– A célunk, hogy bemutassuk különböző tájegységek táncait. Tanultunk már galgamenti, magyarföldi, bodrogközi, domaházi, szatmári koreográfiát. Hivatásos tánctanár jár ki hozzánk hétfőnként Miskolcról, de fellépések előtt a szerdát is hozzácsapjuk a próbákhoz. Sajnos kizárólag csak hölgyek járnak hozzánk, ezért az asszonycsárdásban és a karikázóban profik vagyunk. Szép sikereket értünk már el az Országos Nyugdíjas Ki mit tud?-on, és minden évben elindulunk a gyulai Senior Táncfesztiválon is. A mozgás erőnlétileg és mentálisan is nagyon jó hatással van a társaságra, és mindannyian szeretünk közösségben lenni – mondta.

DA

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!