Ózd hírei

2012.08.15. 10:40

Összekovácsolt a családi nap Ózdon

Ózd - Valamennyi dolgozóját meghívta a Johnson Electric az ózdi stadionban tartott rendezvényére.

Ózd - Valamennyi dolgozóját meghívta a Johnson Electric az ózdi stadionban tartott rendezvényére.Az észak-borsodi város egyik legnagyobb foglalkoztatója évek óta megtartja hagyományos családi napját. A Johnson Electric ilyenkor megvendégeli a dolgozót, valamint felnőtteknek és gyerekeknek szóló kulturális programokkal szórakoztatják a munkatársakat. A helyszínen idén sem változtattak, hiszen a stadionban felállított szabadtéri színpad, és több ezer fő befogadására alkalmas sátor ezúttal is ideálisnak bizonyult. A program a délelőtti órákban a céges labdarúgó tornával kezdődött, de a nagyobb tömeg ebédidőben érkezett meg. Babgulyással, sörrel, üdítővel és fagylalttal készült a cég, délután pedig a színpadon egymást váltották a fellépők.

Programkavalkád

- Igyekeztünk valamennyi korosztály számára megfelelő programot összeállítani – árulta el a rendezvény részleteit Kurucz Gábor, szervező. – Éppen ezért hívtunk bűvészt, hastánccsoportot, rock és rock and roll zenekart is. A legnagyobb sikert azonban mégis a tombolasorsolás aratta, hiszen a gyerekeknek és a szülőknek is rengeteg értékes ajándékkal készültünk. Annak is örülök, hogy az ózdi karatésok bemutatójára is nagyon sokan voltak kíváncsiak, de a rendőrségi kutyás produkció és a tűzoltóság hab-partija is sokakat vonzott.

Ezen kívül a Johnson Electric dolgozóit számos kiegészítő program várta a stadionban. Az arcfestés és a különféle kézműves foglalkozások a gyerekek körében voltak népszerűek, mint ahogyan a vidámparkot is főleg a fiatalabb korosztály uralta. Az idősebbek a Pedrofon Zenekar koncertjén szórakozhattak, akik a rock and roll világába kalauzolták el az érdeklődőket.

Legfőbb érték az ember

- A cégnél van egy nagyon egyszerű, de találó szlogenünk, ami így hangzik: a legfőbb érték az ember. Mi ezt a hétköznapokban is valljuk – tette hozzá Fülöp Attila, a Johnson Electric ügyvezető-igazgatója. – Nálunk nincsenek főnökök és beosztottak, csak munkatársak. A saját pozíciójában mindenki akkor tudja a maximális teljesítményt nyújtani, ha szívesen jár be dolgozni. Mi mindent megteszünk azért, hogy ez így legyen. A családi nap jó alkalom arra, hogy egy kicsit jobban megismerjük egymást és a kollégák családjait. Kötetlen formában beszélhessünk a tervekről, hiszen Ózdon nagyszabású fejlesztésekbe kezdtünk. Ez pedig az elkötelezett dolgozók nélkül nem valósítható meg, ezért is nagyon örülök, hogy ismét jól érezték magukat az emberek ezen a rendezvényen.

-ME-

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!