Nézőpont: Retró az oktatásügyben

Nézőpont: Retró az oktatásügyben
Nézőpont: Retró az oktatásügyben - © Fotó: Getty Images
Itt sokkal nagyobb problémával állunk szemben, minthogy vannak–e az iskoláknak elég jó számítógépeik. Kiss László jegyzete.

X, Y, Z: tudják, mik ezek? Generációk egymás után. A „Z” nem más, mint az (idézek egy tanulmányból) 1995 és 2012 között születettek korosztálya, az ötödik a sorban. E nemzedék életében a technológia száguldó fejlődése játszott meghatározó szerepet. Beleszülettek a digitális technológiák világába, amelyben már elképzelhetetlen élni a Web 2.0, mobiltelefonok, más digitális és kommunikációs eszközök használata nélkül.

Tehát ők azok, akik javarészt most ülnek az iskolapadban. És úgy érzik, mintha időgépben csücsülnének. Amivel szembetalálkoznak, az számukra maga a retró, a múlt, amihez nem sok közük van. Mindezt nem jelképezi jobban semmi, mint hogy az állam által összerakott tankönyvi listára felkerült egy olyan számítógépekkel foglalkozó könyv, ami már tizenöt évvel ezelőtt is avítt volt, most pedig tiszta vicc. A legjobb megállapítás belőle: a mozgókép-feldolgozás már-már meghaladja a személyi számítógépek jelenlegi teljesítőképességét…

Képzeljék el azt a diákot, akinek – miközben ezt olvassa – a zsebében olyan mobil lapul, amin komplett tévéadásokat néz, filmeket tölt le, vagy videók tucatjait készíti és küldi el. Nos, egy tankönyv nem a világ vége, csúsztak itt már be sokkal nagyobb bakik is a hazai agyonreformált oktatásügybe. De tökéletesen jelképezi azt a már-már tarthatatlan állapotot, hogy a padokban ülő nemzedék gondolkodásmódját, viszonyát a világhoz, a kommunikációs és tanulási szokásait fényévek választják el attól a realitástól, ami a tantermekben vár rá.

Nem is az a fő kérdés, hogy kell-e hexameterről, a zöngés-zöngétlen hangzókról meg Antigonéról tanulniuk vagy sem, hanem a hogyan. A hogyanra adandó válasz a gondolkodás-, mentalitásbeli különbségekre mutat rá – itt van például ez az említett tankönyv, a számítástechnika kőkorából, ez csak akkor kerülhetett fel a listára, ha jó néhány, ebben illetékes embernek – felnőttnek – nem tűnt fel, mekkora gáz ez. És nem tűnik fel, mert akik arról döntenek, mi is legyen a magyar közoktatásban, nem a Z generáció. Hanem egy olyan generáció, amely soha nem lesz „digitális bennszülött”, szemben azokkal, akik a padokban ülnek.

Itt sokkal nagyobb problémával állunk szemben, minthogy vannak–e az iskoláknak elég jó számítógépeik – különben is, a diákok zsebében hordott mobilok messze túlugorják a benti készletet. A megoldás kulcsa valahol ott rejtőzik, hogy megértik-e a döntési helyzetben lévő oktatásirányítók és reformerek, mennyire más minden ízében ez a nemzedék, amelyik most koptatja a padokat, és képesek-e ehhez alkalmazkodni. Túl tudnak-e lépni azon, hogy nem a múlt pillanatnyi politikai szempontok és ideológiák vezérelte újraírása és átfényezése a feladat, hanem egy új generációnak kitárni a világba vezető kapukat, ahelyett, hogy bezárnák.

A mélyben persze dolgoznak a folyamatok, amelyekre nincs hatással semmilyen kormány. Olvasom, hogy a szülők nagyobb Facebook-felhasználók már, mint a gyerekeik – íme egy új híd a nemzedékek között. De hogy mikor lesznek olyan tantárgyak az iskolában, amelyek keretében a közösségi oldalak, a net, a digitális világ okos használatára tanítanának, azt csak a jóisten, meg a láthatatlan döntéshozók tudják. Vagy ők se.

– Kiss László –








hirdetés