Nemzetközi Repülőnap és Légiparádé Miskolcon – Szárnyakat kaptak vágyaink

Akt.:
Nemzetközi Repülőnap és Légiparádé Miskolcon
Nemzetközi Repülőnap és Légiparádé Miskolcon - © Fotó: Bánhegyi Gábor
Miskolc – Ismét repülőnapot rendeztek a miskolci repülőtéren.

A repülés vágya alighanem egyidős az emberiséggel, valahogy az a kíváncsiság vezérelhet minket, mit és hogy látnak a madarak odafentről és tényleg gyorsabban el lehet-e jutni a levegőben A-ból B-be, mint ahogy némely madárnak sikerül.

Daidalosz és a Nap

Az első igazán írott emlék az ember repüléséről Daidalosz és Ikarosz legendája, mely szerint Daidalosz megunta krétai száműzetését, ezért fiával együtt tollakból szárnyakat készített, azokat viasszal erősítették meg, aztán a szárnyakkal csapkodva a levegőbe emelkedtek. Ámde Ikarosz a figyelmeztetés dacára túl közel repült a Naphoz, a viasz megolvadt, a vakmerő ifjú pedig lezuhant. Most ne kötözködjünk a mondákkal, hogy minél magasabbra emelkedik valaki, annál hidegebb lesz, nem olvad a viasz, hanem dermed, hanem fogadjuk el, mint az észak-koreai nép azt, hogy az ő derék űrhajósaik nem a Holdra repültek, mint az imperialista amerikaiak, hanem egyenesen a Napba. Korea északi felén sem foglalkoznak azzal, hogy a Nap felszíne 6000 Celsius fok, a környezete pedig több mint 1 millió fokos, hanem ha ezt mondják, ezt hiszik el, mert van a diktatúrának-, valamint a szellemi alultápláltságnak egy olyan foka, amely felett és alatt bármit el lehet hitetni. Az előbbi esetben bölcs megfontolásból hisznek az emberek a világ kevésbé szerencsésebb részén, az utóbbi esetben pedig örvendenek a reklámkészítők a világ bármely részén, hiszen ezeknek a tévébámulóknak bármit el lehet adni.

De most nem máshol, hanem Miskolcon voltunk a repülőtéren, ahol ismét megrendezték a miskolci repülőnapot. Ötezren voltunk kíváncsiak a légi bemutatókra. A tömeg szinte fel sem tűnt, hiszen a hatalmas területen kényelmesen el tudtunk osztódni. A nagyon amatőrök egy ásványvizes palackot a kézben lóbálva jelentek meg az iszonyatos kánikulában, ahol árnyékot mutatóban is alig lehetett találni.

Légi csaták

A másik végletet a sátorral, napernyővel, kempingszékekkel, napvédő krémekkel és hűtőtáskával települtek ki az egész napos programkavalkádra, amely a kicsi és az egészen nagy gyerekeknek szólt. A Retro Sky Team földi erőkkel megerősített légi csatájára egészen biztosan sokáig emlékezni fognak, hiszen a kissé lomha kétfedeles vadászgép, és a fürge JAK-ok küzdelme a II. világháborút idézte néhány percig, teljesen biztonságos körülmények között. És nem kell semmi rossztól tartani, ezúttal sem nyerték meg a németek a nagy világégést.

Költözniük kell

A hírek szerint azonban ezen a területen ez az utolsó légi parádék egyike volt, hiszen ha minden igaz, néhány éven belül el kell innen költözni a repülőtérnek.

– Bánhegyi Gábor –


rep2



Olvasónk küldte: Pillanatképek a miskolci repülőnapról

Miskolc – Nyolc év után ismét egész napos légiparádé a Miskolci repülőtéren. Nagy József Olvasónktól egy kis ízelítőt is kaptunk a nem mindennapi látványosságról. tovább »









hirdetés