Nagyvilág

2016.05.03. 20:23

Az ENSZ-főtitkár szerint a demokratikus társadalmak az információ szabad áramlásán alapulnak

Bécs - Az emberi jogok, a demokratikus társadalmak és a fenntartható fejlődés az információ szabad áramlásán múlik, ennek egyik előfeltétele pedig a sajtószabadság - szögezte le kedden Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár a sajtószabadság világnapjának alkalmából közzétett üzenetében.

Bécs - Az emberi jogok, a demokratikus társadalmak és a fenntartható fejlődés az információ szabad áramlásán múlik, ennek egyik előfeltétele pedig a sajtószabadság - szögezte le kedden Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár a sajtószabadság világnapjának alkalmából közzétett üzenetében.

Ban Ki Mun emlékeztetett arra, minden évben azért tartjuk meg a sajtószabadság világnapját, hogy hangsúlyozzuk ezeket az alapvető elveket, hogy védelmezzük a média függetlenségét és megbecsülésünket fejezzük ki a média azon munkatársainak, akik az életüket kockáztatják vagy egyenesen életüket adták hivatásuk gyakorlása közben.

Az ENSZ-főtitkár kifejtette, idén ez a jeles nap három fontos dátummal esik egybe: a világ első információszabadságról szóló törvénye elfogadásának 250. évfordulójával, a sajtószabadság alapelveiről szóló Windhoek Nyilatkozat megjelenésének 25. évfordulójával és az úgynevezett fenntartható fejlesztési célok (Sustainable Development Goals, SDG) végrehajtásának első évével.

A sajtószabadság és az információáramlás szabadsága lehetővé teszi, hogy az állampolgárok felelősségre vonhassák vezetőiket - olvasható az üzenetben. "A média, beleértve egyre inkább az új online médiát is, szemünkként és fülünkként szolgál" - írta Ban Ki Mun.

Az ENSZ-főtitkár sajnálkozását és mélységes aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy túl gyakran fenyegetnek, üldöznek, akadályoznak sőt gyilkolnak meg információkat gyűjtő újságírókat. Sokan felháborító körülmények között börtönben sínylődnek, amiért a kormányzat hibáira, vállalati törvényszegésekre vagy épp társadalmi problémákra derítenek fényt.

"A szólásszabadság elleni kényszerek magát a haladást kötik gúzsba" - jegyezte meg Ban Ki Mun, és felszólította az ENSZ-tagállamokat, hogy óvják és ápolják a független, szabad médiát.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!