Nagyvilág

2013.06.17. 13:48

G8 - Obama: a politikai megosztottság lehetetlenné teszi az együttműködést

London/Belfast, 2013. június 17., hétfő (MTI) - A politika által szított megosztottság lehetetlenné teszi a társadalmi szintű együttműködést, és az Észak-Írországban elért megbékélés jelentőségét éppen ez adja - mondta hétfőn Belfastban az amerikai elnök.

London/Belfast, 2013. június 17., hétfő (MTI) - A politika által szított megosztottság lehetetlenné teszi a társadalmi szintű együttműködést, és az Észak-Írországban elért megbékélés jelentőségét éppen ez adja - mondta hétfőn Belfastban az amerikai elnök.

Barack Obama, aki a nyolc legnagyobb ipari hatalom (G8) hétfőn kezdődött észak-írországi csúcstalálkozójára érkezett a tartomány fővárosába, hivatalos programja első mozzanataként 1800 tizenéves fiatalból álló közönség előtt mondott beszédet, méltatva a katolikus és a protestáns közösség által az elmúlt 15 évben megtett utat.

Obama kiemelte, hogy az ulsteri szektariánus villongások lezárását célzó 1998-as nagypénteki egyezmény óta még csak másfél évtized telt el, de a katolikusok és a protestánsok immár évek óta koalícióban kormányozzák Észak-Írországot.

Az elnök az észak-írországi megbékélési folyamat ütemét illusztrálandó hangsúlyozta, hogy az amerikai társadalom még a több százezer emberéletet kioltó polgárháború után egy évszázaddal sem volt teljesen egységes. Felidézte, hogy még az ő gyermekkorában is sok amerikai városban külön nyilvános ivókutak, éttermi kiszolgálópultok és mosdók voltak feketék és fehérek számára, sőt néhány szövetségi államban az ő szülei sem köthettek volna törvényesen házasságot.

"Közvetlen tapasztalatok alapján tudom, hogy a politika milyen mértékben alkalmas a társadalom megosztására és az együttműködés akadályozására" - mondta belfasti beszédében Obama, hozzátéve: éppen ezért csodálattal adózik az észak-írországi kormány és a törvényhozás által a hatalommegosztáson alapuló kormányzás működőképessé tételére tett erőfeszítések előtt.

- MTI - 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!