Nagyvilág

2012.05.30. 13:59

Szíria - Pekingi "nem" az erőszakos rezsimváltásra

    Peking, 2012. május 30., szerda (MTI) - Peking szerdán megerősítette, hogy ellenzi külső katonai erő alkalmazását a szíriai kérdésben, és továbbra is kiáll az Annan-terv mellett.

 

 

Peking, 2012. május 30., szerda (MTI) - Peking szerdán megerősítette, hogy ellenzi külső katonai erő alkalmazását a szíriai kérdésben, és továbbra is kiáll az Annan-terv mellett.

 

"Kína ellenzi a katonai beavatkozást, és nem támogatja az erőszakos rezsimváltást" - jelentette ki Liu Vej-min (Liu Weimin) külügyi szóvivő, aki szerint a válság alapvető megoldásához - valamennyi fél számára - Annan közvetítő erőfeszítéseinek támogatása vezet.

Mint mondta, az ENSZ és az Arab Liga közös megbízottja Szíriában segíti a feszültség enyhítését, és arra ösztönzi a feleket, hogy hajtsák végre hatpontos javaslatát, az ENSZ Biztonsági Tanácsának vonatkozó határozatait, s vessenek véget az erőszaknak.

A húlai mészárlással kapcsolatban a szóvivő hangoztatta, Peking már világossá tette álláspontját: a történteket ki kell vizsgálni, a gyilkosokat pedig felelősségre kell vonni.

A Global Times című napilap kommentárjában megjegyzi, hiba volna azt feltételezni, hogy Aszad félreállításával megoldódna a szíriai válság. Úgy véli, az elnök maga mögött tudja az ország lakosságának a felét, s ezért az ország jövőjét egy esetleges (polgár)háború kimenetele határozná meg.

A lap a jelenlegi helyzetért a Nyugatot hibáztatja, amely a válság kirobbanása óta "önt olajat a tűzre", s úgy véli, a mai állapotokért az Egyesült Államokat és Európát terheli az erkölcsi felelősség.

"Ha egy országnak megengedik, hogy egy másik ország belügyeibe beavatkozzon, a világ háborúk sorozata elé néz, amelyek célja a rezsimek megdöntése lesz" - áll a cikkben, amely még megállapítja: a Nyugat nem számíthat Oroszország és Kína támogatására addig, amíg ragaszkodik saját értékeinek és normáinak másokra erőszakolásához. Ilyen esetben - teszi hozzá - szembe fogja találni magát velük.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!