Nagyvilág

2011.11.16. 11:53

UFO-t tárolt két évig a hűtőjében

Egy orosz nyugdíjas pár és unokájuk állítólag egy lezuhant gép mellett találták a halott a földönkívülit, amit két éven át tartottak egy hűtőben, és most adták át a rendőrségnek.

Egy orosz nyugdíjas pár és unokájuk állítólag egy lezuhant gép mellett találták a halott a földönkívülit, amit két éven át tartottak egy hűtőben, és most adták át a rendőrségnek.

 

Az oroszországi Petrozavodsk-ban élő nyugdíjas Marta Yegorovnam két éve egy nagyon meleg őszi napon találta külvárosi otthonának kertjében a furcsa lényt, miután rettenetes hangot hallott kintről. Az alien mellett fémdarabok feküdtek, ami a idős nő szerint az idegen gépének maradványai lehettek, amiknek ma már nyoma sincs, de az UFO-nak igen. Az asszony és férje, unokájukkal együtt bevonszolták és - a nagy meleg miatt - hűtőbe rejtették az idegent. Hogy miért csak most mutatták be a rendőrségnek, arról nem tudni, mint ahogyan arról sem, hogy hova tűnt a szkafander, amit a nő állítólag az idegen fejéről vette le, amikor megtalálta. A furcsa szerzetnek nagy feje és furcsa, nagy harcsaszerű szája van és testéből kézfejben végződő csökevények lógnak ki.

A szenzációszámba menő idegen testet a karjalai Tudományos Akadémia vizsgálja.

És a világ minden részén találgatások indultak, hogy az idegen lények melegágyának tekintett Oroszországban vajon tényleg UFO-t találtak-e. A téma szakértője Michael Cohen mondta: "Ez lehet egy igen bonyolult, jól megszervezett átverés, azonban annak lehetősége sem zárható ki, hogy ez egy valódi idegen.

- MON -

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!