Nagyvilág

2011.11.24. 16:39

Ismét Klaus Wowereit Berlin kormányzó polgármestere

Pietsch Lajos, az MTI tudósítója jelenti: Berlin, 2011. november 24., csütörtök (MTI) - Újabb öt évre a szociáldemokrata Klaus Wowereitet választották csütörtökön Berlin kormányzó polgármesterévé.

Pietsch Lajos, az MTI tudósítója jelenti: Berlin, 2011. november 24., csütörtök (MTI) - Újabb öt évre a szociáldemokrata Klaus Wowereitet választották csütörtökön Berlin kormányzó polgármesterévé.

 

Az 58 éves Wowereit - aki 2001 óta a német főváros vezetője - a képviselőházi szavazás során már az első fordulóban megkapta a szükséges többséget.

Berlin életében - legalábbis politikai szempontból - Wowereit megválasztásával új szakasz kezdődik. Az eddigi "vörös-vörös", azaz a szociáldemokraták (SPD) és a reformkommunista Baloldal pártja alkotta koalíciót ugyanis nagykoalíció, azaz az SPD és a konzervatív CDU kormányzati szövetsége váltja fel. Az új koalíció hivatalosan december 1-jén kezdi meg munkáját.

Az önálló tartománynak számító Berlinben szeptember második felében tartottak parlamenti választásokat. A szavazás győztese ismét a Wowereit vezette szociáldemokrata párt lett, míg a második helyen a Zöldek végeztek. Az SPD ennek nyomán a mindenekelőtt a környezetvédelmet zászlajára tűző párttal kezdett koalíciós tárgyalásokat, azok azonban néhány hét után zátonyra futottak. A szociáldemokraták ezt követően a konzervatívokkal ültek tárgyaló asztalhoz, és a koalíciós megbeszélések eredményesnek bizonyultak.

A szociáldemokraták sikerpolitikusának számító Klaus Wowereit 2001-ben indult először a polgármesteri tisztségért, amit el is nyert. 2006-ban ismét polgármesterré választották.

A 2001-es választást megelőző kampányban - a vezető német politikusok közül elsőként - nyíltan felvállalta homoszexualitását, ez azonban egyáltalán nem csökkentette támogatottságát. Népszerűségét jelzi, hogy Klaus Wowereitet pártja, a szociáldemokrata párt egyik lehetséges kancellárjelöltjeként említik a 2013-as választásokra készülődvén.

Egyes megfigyelők szerint jelzésértékű az is, hogy tízéves baloldali kormányzás után a szociáldemokraták a fővárosban a konzervatívokkal léptek kormányzati szövetségre. Mindez azokat a véleményeket erősíti meg, amelyek szerint a Németországot jelenleg kormányzó, konzervatív-liberális koalíciót a 2013-as parlamenti választások nyomán ismét nagykoalíció válthatja fel.

2005 és 2009 között Németországot - Angela Merkel kancellár vezetésével - a konzervatívok és a szociáldemokraták koalíciója irányította.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!