Nagyvilág

2011.05.04. 16:13

Bin Laden: A titoktartás komolyabb védelmet jelentett, mint a fegyveres testőrség

<p>A titoktartás volt Oszama bin Laden legfőbb védelme az elmúlt években. Azért is tudott oly sokáig észrevétlen maradni pakisztáni rejtekhelyén, mert elővigyázatosságból minden látványos védelmi eszközt nélkülözött, házában nem volt testőrség, sem pedig nagy mennyiségű fegyver.</p>

Csak kevés ellenállással találkoztak az Al-Kaida vezetőjét rejtő, a pakisztáni katonavárosban, Abbottabadban lévő, hatszobás villaépület ostromakor az amerikai különleges egységek. A fővárostól, Iszlámábádtól ötven kilométerre lévő településen élő egyik szemtanú, Mohammad Quasim azt mondta, Oszama bin Laden megölése előtt csak néhány lövés és az asszonyok és gyerekek sikoltozása hallatszott az épületből.

A Fehér Ház már korábban bejelentette, hogy a terroristavezérnél nem volt fegyver, de az amerikaiak szerint megpróbált ellenállni. Quamat Hayat helyi rendőrtiszt azt mondta, két szobában talált vérnyomokat. A szintén a házba bejutó ABC amerikai televízió felvételein is vér látszik az egyik szoba padlóján, egy másikban pedig kibelezett, merevlemezek nélkül maradt számítógépeket mutattak.

A birtokon csak kézifegyvereket találtak - ilyenek gyakran vannak más pakisztáni háztartásokban is -, szakértők szerint a terroristavezér maga döntött arról, hogy nem lesz szoros, felfegyverzett testőrsége."A legjobb módszer az észrevétlenségre, ha nem tartunk biztonságiakat" - mondta az Al-Kaida-szakértő Imtiaz Gul. A pakisztáni író-újságíró szerint Oszama binLaden tudatosan választotta a minimális védelmet, hogy még véletlenül se találják gyanúsnak házát.

A házban járt Quamat Hayat rendőrtiszt azt mondta, az akció után a háziak holmija érintetlen volt, s csak normális házakban megtalálható tárgyakat látott, edényeket, ágyakat, matracokat, asztalokat, székeket, más bútorokat. "A villa kevésbé volt luxusszínvonalú, mint a környéken néhány másik, csak a méreteiben és vastag és magas, szögesdróttal kiegészített kerítéseiben különbözött tőlük" - mondta.

A világot meglepte, hogy az Al-Kaida vezetője a könnyen megközelíthető, pakisztáni katonákkal zsúfolt Abbottabadot választotta rejtekhelyéül. Az elmúlt években mindenki azt hitte, hogy az afgán határnál lévő, távoli, az tálibok fellegvárának számító törzsi területeken bujkál. Az sem kizárt, hogy Abbottabadban számíthatott a pakisztáni biztonságiak információira is. Azt az Egyesült Államok és Pakisztán is cáfolta, hogy Iszlámábádot előre figyelmeztették volna a bin Laden kivégzésével végződő amerikai kommandós akcióra. Leon Panetta CIA-főnök - és leendő védelmi miniszter - azt mondta, hogy a pakisztániakkal való együttműködés a küldetés sikerét veszélyeztette volna, figyelmeztethették volna a célpontokat.

Egy amerikai forrás szerint a terroristavezér búvóhelye nem annyira elhelyezkedése, hanem bin Laden legbelsőbb körének titoktartása miatt maradhatott ismeretlen évekig.

-Független Hírügynökség-

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!