Nagyvilág

2011.03.10. 12:29

Kínai földrengés: már 19 halott

<p>A legfrissebb adatok szerint már legalább 19 halottja van a Kína délnyugati részén csütörtökön történt földrengésnek - közölte egy helyi tisztségviselő. A Richter-skála szerinti 5,4-es erősségű földrengés a mianmari határ közelében történt, Jünnan tartományban. Az érintett területen több ház is összedőlt, az áramszolgáltatás szünetel.</p>

A helyi hatóságok eddig 19 halottat számoltak össze, és 174 sérültről tudnak - mondta el az AFP francia hírügynökségnek a helyi földrengésmentési központ egyik munkatársa. A kínai állami televízió korábban arról számolt be, hogy a sérültek száma több mint kétszáz.

A pekingi idő szerint délután egy óra előtt történt rengés az amerikai földtani intézet közlése szerint 34 kilométeres mélységben, epicentruma pedig a kínai Dali városától nagyjából 240 kilométerre délnyugatra, a mianmari határ közelében volt, Jünnan tartományban. A kínai szeizmológusok szerint azonban a rengés tíz kilométeres mélységben történt.

A rengés komoly károkat okozott az epicentrumhoz legközelebb eső Jincsiang tartományban - közölte a hivatalos ÚJ Kína állami hírügynökség. Sok ház összedőlt, és az áramszolgáltatás is szünetel a megyében. A kínai hatóságok szakértőket küldtek a mentés segítésére, és a hadsereg egységei is úton vannak.
- Független Hírügynökség -

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!