Nagyvilág

2011.02.10. 16:03

Kínai hackerek globális olajcégek hálózatait támadták

<p>Egy amerikai komputerbiztonsági szakértő szerint kínai hackerek támadást intéztek az olajipari világcégek számítógépes hálózatai ellen. A magát csak McAfee-nak nevező szakértő csütörtökön azt közölte csütörtökön, hogy a támadás célja bizalmas információk megszerzése.</p>

McAfee szerint 2009 novemberében kezdődött a támadássorozat az olajkitermelő és olajfeldolgozó cégek ellen."Azonosítottuk az eszközeiket, technikáikat és hálózati mozgásukat. A kínai támadást Éjszakai Sárkánynak neveztük el"- közölte McAfee. Szerinte a kínai hackerek kazahsztáni, tajvani, görög és amerikai magánemberek és cégvezetők komputereit is célba vették. McAfee azt nem közölte, hogy mely olajipari cégek váltak célponttá.

2010 januárjában a Google alelnöke és egyben jogi igazgatója azt állította, hogy 2009 decemberében kínai hackertámadás érte őket. David Drummond szerint a pekingi kormány által irányított kifinomult támadás célja a kínai emberjogi aktivisták gmailes postafiókjainak feltörése volt, és a Google ellen is irányult. Kína mindent tagadott.

A WikiLeaks kiszivárogtató portál által közzétett titkos amerikai diplomácia iratok szerint Washington meg van győződve arról, hogy a pekingi kormány szervezte a hackertámadást a Google és nyugati kormányok komputerhálózatai ellen.

- Független Hírügynökség-

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!