Nagyvilág

2011.02.01. 19:11

EGYIPTOM: Repülőkkel menekítik a görög és a brit állampolgárokat is

<p>Az athéni külügyminisztérium keddi közlése szerint három charter-géppel hozzák haza a görög állampolgárokat, akik Alexandriában tartózkodnak. A bejelentés szerint 155 görögről tudnak, akik távozni akarnak Egyiptom második legnagyobb városából, ahol kedden többszázezres tüntetés volt Mubarak elnök lemondását követelve.</p>

Athén közlése szerint kedden délután landolt az első gép a görög fővárosban, a további két "menekítőjárat" várhatóan este száll le. A külügyminisztérium becslése szerint nagyjából háromezer görög lehet Egyiptomban, jelentős részük ott telepedett le. Régebben volt olyan időszak, amikor 140 ezer görög élt az észak-afrikai országban.

Kedden a brit külügyminiszter is azt közölte, hogy hazahozzák azokat az állampolgáraikat, akik távozni kívánnak Egyiptomból. William Hague azt mondta a londoni parlamentben, hogy egyelőre egy charter-gépet küldenek Kairóba, szerdán, de ha szükséges, akkor további járatok indulnak a britekért. A külügyminiszter kijelentette: nem ingyenes a hazahozatal, személyenként 300 euróba kerül.

Hague később közölte: elegendő számú menetrendszerinti járat közlekedik Nagy-Britannia és Egyiptom között, hogy a Kairóban tartózkodó nagyjából kétezer brit hazatérhessen. Mint mondta, "a menekítőjáratot elővigyázatossági intézkedésként küldik".

Számos ország menekíti állampolgárait az egyre bizonytalanabbá váló egyiptomi politikai helyzet miatt. Köztük van az Egyesült Államok, Kanada, Németország, Ausztria, Törökország, India, Japán, Thaiföld és Indonézia.
- Független Hírügynökség -

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!