Nagyvilág

2010.11.04. 14:30

Újabb állomásához ért az 1 milliárd eurós zagrábi ingatlanfejlesztés

<p>A válság óta befejezett legnagyobb európai ingatlan-beruházásnak nevezte a hivatalosan pénteken nyíló zágrábi Arena Centart Demján Sándor.</p>

A 350 millió eurós projekt szorosan kapcsolódik a horvát főváros sportcentrumához, és további, 450 ezer négyzetméternyi iroda-, lakás és kongresszusi központ építésével egy új városközpontot jelent majd.

Az új bevásárlóközpont több mint 200 ezer négyzetméter épített területet foglal magában, 10 nagyobb és 200 kis- és közepes üzletnek ad otthont, emellett pedig számos szórakozási lehetőséget kínál - mondta a csütörtöki zágrábi sajtótájékoztatóján Török Árpád, az ingatlanfejlesztő TriGranit igazgatója. Hozzátette: a kivitelezés 7500 embernek adott munkát, a nyitás után pedig 3 ezren dolgoznak az épületben. Az üzlethelyiségek több mint 95 százalékát kiadták, közülük több mint 20 százalék olyan bérlő, aki itt képviselteti magát először Horvátországban, illetve a régióban. Az Arena Sportcentrum közvetlen szomszédságában lévő létesítményhez egy többfunkciós tér és zöld park is tartozik, ahol számos rendezvényt tartanak majd.

Demján Sándor elmondta: a környéket érintő fejlesztés több mint 1 milliárd euró értékű, a bevásárlóközpont pedig Európa legnagyobb, a krízis óta befejezett ingatlan-beruházása. Hozzátette: most egy-, másfél év szünet következik, majd megkezdik egy körülbelül 450 ezer négyzetméteres, 500 millió euró értékű fejlesztés munkálatait, amelyben irodákat, lakásokat és egy nagy kongresszusi központot építenek. Mint mondta, ezt, és a plazát is lehet tovább építeni a későbbiekben.

A vállalkozó kérdésre válaszolva beszélt a budapesti Westend esetleges második üteméről is. Kifejtette: ha az új városvezetés is az üzleti szférával akarja megfizettetni a főváros felelőtlen gazdálkodását, akkor nem folytatják a projektet, de ezügyben egyelőre még nem tárgyaltak. Hozzátette: emellett szeretné megépíteni Európa Las Vegasát is, amire három lehetséges helyszín is van. Ezeket név szerint nem említette, de közölte, hogy magyar helyszínben nem gondolkodnak.
- Független Hírügynökség -

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!