Nagyvilág

2010.10.29. 11:45

Rögtönzött kínai-japán csúcstalálkozó Vietnámban

<p>Megegyezett a kínai és japán kormányfő, hogy még pénteken megbeszéléseket tartanak a vietnámi fővárosban zajló ASEAN-országok értekezletén - jelentette a japán NHK televízió. A két ország viszonya évek óta nem látott mélyponton van.</p>

A japán média szerint helyi idő szerint késő este találkozik Kan Naoto japán és Ven Csia-pao kínai miniszterelnök Vietnámban. A két politikus a Délkelet-ázsiai országok (ASEAN) csúcstalálkozóján tartózkodik Hanoiban. A megbeszélés témáját ugyan hivatalosan nem közölték, de vélhetően a legfőbb célja Tokió és Peking közötti feszült viszony enyhítése lesz.

A két ázsiai hatalom között szeptember elején robbant ki vita egy tengeri incidenst követően. A vitatott hovatartozású Szenkaku (kínaiul Diaojü)-szigeteknél egy kínai halászhajó összeütközött két japán őrnaszáddal. A hajó kapitányát és a legénységet letartóztatták óriási felháborodást okozva Pekingben. Később elengedtek mindenkit, de addigra a kínaiak tiltakozásul politikai találkozókat, kulturális eseményeket töröltek.

Hanoiban egyébként még pénteken találkozott a két ország külügyminisztere, és megegyeztek abban, hogy fejlesztik kapcsolataikat, és felújítják a tárgyalásokat a szigetcsoport körüli gázmezők kiaknázásáról.

- Független Hírügynökség -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!