Nagyvilág

2010.06.03. 10:35

MEXIKÓI-ÖBÖL: Pénteken elérheti Floridát a szennyeződés

<p>Tíz kilométerre megközelítette Florida partjait, és már pénteken el is érheti a turisták által kedvelt fehér homokos partszakaszt a Mexikói-öbölben terjedő olajszennyeződés.</p>

A folt mérete egy kutatás szerint az elmúlt egy hónapban háromszorosára nőtt. Közben sikerült kiszabadítani a sérült olajcsőből az oda szerdán beszorult gyémántfűrészt, és folytatódhatott az újabb kísérlet a szivárgás megszüntetésére. Eszerint a Deepwater Horizon olajfúró-torony április leomlása után megsérült kút megrongálódott részét a robot-tengeralattjárók fűrészekkel levágják, majd arra egy zárószelepet helyeznek el, amelyen keresztül az olajat tartályhajókba pumpálják.


Florida a negyedik amerikai állam, amelyet érint az olajszennyezés. A parti őrség szakemberei vízen úszó korlátokkal próbálják megvédeni a veszélyeztetett partszakaszt. Közben a legsúlyosabban érintett Luisiana állam kormányzója bejelentette, hogy a Fehér ház engedélyt adott öt hatalmas homokgát megépítésére. Ennek költségét a BP állja majd. Bobby Jindal egyébként kritikát fogalmazott meg a washingtoni-kormányzattal szemben, amely szerinte túl lassan hozza meg döntéseit.

Barack Obama közben sürgette az amerikai kongresszus demokrata és republikánus képviselőit, hogy fogadják el az új amerikai energiapolitikát, amely véget vetne az olajcégek adókönnyítésének. Az amerikai elnök szerint elképzelhető, hogy a szennyezést "emberi hiba" okozhatta vagy az, hogy a cégek "a biztonság rovására alkalmaztak rövidítéseket". "El kell ismernünk, veszélyes az, ha négy mérföldes mélységbe a földfelszín alá fúrunk" - tette hozzá Obama.

A BP vezetője a Financial Times csütörtöki számában megjelent interjújában elismerte, hogy nem voltak felkészülve egy mélytengeri szivárgásra. "Kétségbevonhatatlanul igaz, hogy nem voltak meg az eszközeink, amelyeknek meg kellett volna lennie" - mondta Tony Hayward, aki hozzá tette, hogy az Exxon Valdez 1989-es olajszennyezése óta, a cégek inkább a felszíni védekezésre készültek.

A Miami egyetem kutatása szerint már csaknem 24,500 négyzetkilométernyi vízfelszínt borít olaj. Ez háromszorosa annak, amekkorát a május 1-én készített műholdfelvételek alapján számoltak. A szakértők szerint ráadásul az olaj nagy része a víz alatt gyűlik össze. Ennek a nagyságát felülről képtelenség megbecsülni. Szerdán ezért kutatókkal a fedélzetén útnak indult egy hajó, amely a vízfelszín alatti olaj mennyiségét próbálja feltérképezni. A BP szerint egyébként a tudósok félelme alaptalan, mert az olaj a felszínen marad.

Az amerikai hatóságok amúgy most már a Mexikói-öböl több mint egy harmadán, 230 ezer négyzetkilométernyi területen tiltották meg a halászatot.
- Független Hírügynökség -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!