Nagyvilág

2010.05.05. 17:08

Pilótahibát feltételeznek az etióp gép tragédiájában

<p>Az előzetes vizsgálati eredmények szerint "szinte teljesen biztosan" pilótahiba miatt zuhant le januárban az etióp légitársaság repülőgépe Libanonban - közölte szerdán egy, a nyomozást állását jól ismerő ember.</p>

Az Ethiopian Airlines nevű légitársaság Boeing 737-800-as típusú gépe röviddel a felszállás után zuhant a Földközi-tenger vizébe. A zuhanást a gépen lévő kilencven ember közül senki sem élte túl.


A balesetet a pilóta, és a másodpilóta által elkövetett hibák sorozata okozta, és láthatóan könnyedén el lehet volna kerülni - közölte egy, a nyomozás állását jól ismerő ember az AFP francia hírügynökséggel. A névtelenül nyilatkozó férfi elmondta: a pilóták azt hitték, hogy a robotpilóta be van kapcsolva, és ezért nem foglalkoztak a veszélyre figyelmeztető jelzésekkel. Azt gondolták ugyanis, hogy a robotpilóta majd úgyis újra egyenesbe hozza a repülési útvonalról letért gépet.

Az etióp légitársaság repülőgépe január 25-én zuhant a Földközi-tengerbe, pár perccel azután, hogy felszállt Bejrútból. A gépen lévő 83 utas, és személyzet hét tagja közül senki sem élte túl a rossz időjárási körülmények között történt balesetet. Libanoni tisztségviselők már korábban közölték, hogy a gép műszerei kifogástalanul működtek, és kizárták a szabotázs lehetőségét is.

Az előzetes vizsgálati eredményeket nem hozták nyilvánosságra. A libanoni közlekedésügyi miniszter nem volt hajlandó nyilatkozni a végső eredmények nyilvánosságra hozatala előtt. A nyomozást vezető francia polgári légiközlekedés-biztonsági nyomozóiroda (BEA) szakértői, és a vizsgálatban részt vevő amerikai és etióp nyomozók szintén nem nyilatkoztak.
- Független Hírügynökség -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!